Az EU-ban tárt karokkal várnák a független Skóciát

2019. 10. 13., 15:45

A skót miniszterelnök szerint az Európai Unióban tárt karokkal várnák a független Skóciát.

Nicola Sturgeon, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője vasárnap, a párt Aberdeenben rendezett éves kongresszusának nyitónapján a BBC televíziónak nyilatkozva kijelentette: egyelőre nem határozná meg a felvételi folyamat pontos időkeretét, hiszen előbb felelősen, éretten, megfelelő módon le kell folytatni az erről szóló tárgyalásokat.

Elmondta ugyanakkor, hogy rendszeresen tárgyal az EU-intézmények és a tagállamok illetékeseivel, és tényleges vágyat érzékel az EU részéről arra, hogy Skócia az unió tagja legyen.

„Tárt karokkal várnák Skóciát, és nem hiszem, hogy a (felvételi) folyamat szükségszerűen hosszú időt venne igénybe” – fogalmazott a skót miniszterelnök.

A brit EU-tagságról 2016-ban rendezett népszavazáson országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt.

Nicola Sturgeon azóta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről, mert Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére kirángassák az Európai Unióból.

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében, vagyis jóval a brit EU-népszavazás előtt már tartottak egy referendumot, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel.

A vasárnapi BBC-műsorban a skót miniszterelnök közölte: hamarosan, várhatóan heteken belül, mindenképpen még az idén beterjeszti a brit kormánynak az újabb függetlenségi népszavazásról szóló kezdeményezést.

Nicola Sturgeon megerősítette: támogatná egy progresszív ellenzéki összefogáson alapuló új brit kormány megalakítását, annak érdekében, hogy el lehessen távolítani a hatalomból Boris Johnson konzervatív párti miniszterelnököt.

Hozzátette ugyanakkor: ha a Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn - aki a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjeként e kormány élén állna - nem fogadja el, hogy Skócia maga dönthessen saját jövőjéről a maga választotta időpontban, akkor ne is fáradjon azzal, hogy felhívja őt telefonon az SNP támogatásának megnyerése végett.

A Munkáspárt elviekben nem ellenzi az újabb skót függetlenségi népszavazást, de Corbyn nemrégiben tett skóciai látogatásán kijelentette: a Johnson-kormány teremtette „Brexit-lidércnyomásra nem a skót függetlenség a megoldás”.

Jeremy Corbyn egyértelművé tette azt is, hogy ha a Labour kormányra kerül, a kormányzás első éveiben nem járulna hozzá az újabb skóciai referendumhoz.

Hozzátette: „valamikor a jövőben, törvényes és új mandátum esetén” a munkáspárti kormány nem állna az újabb népszavazás útjába.

Corbyn ezzel egyértelmű utalást tett arra, hogy miniszterelnökként csak akkor járulna hozzá a skót referendumhoz, ha a 2021-es skóciai parlamenti választásokat az SNP – amelynek elsődleges politikai programja Skócia függetlenné válása – egyértelmű fölénnyel megnyeri.

A konzervatív párti brit kormány már korábban többször is visszautasította az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezésének lehetőségét.

Ezt az álláspontot a vasárnapi BBC-műsorban Priti Patel brit belügyminiszter is megerősítette, mondván: a kormány álláspontja szerint az előző népszavazások eredményét kell tiszteletben tartani a skót függetlenség és a brit EU-tagság ügyében egyaránt.

MTI/Kertész Róbert, London

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS