A hitelminősítők nem kegyelmeznek a Brexit miatt

2019. 04. 27., 16:45

Változatlanul negatív kilátással, illetve negatív figyelőlistán tartja nyilván két nagy nemzetközi hitelminősítő a brit államadósság-osztályzatokat, elsősorban a brit EU-tagság megszűnésének folyamatát övező bizonytalanság és az ebből eredő gazdasági kockázatok miatt.

A Fitch Ratings és a Standard & Poor's egyaránt péntek éjjel ismertette Londonban a brit szuverén besorolások időszaki felülvizsgálatának eredményét.

A Fitch Ratings közölte: a felülvizsgálat után is negatív előjelű minősítési megfigyelés alatt tartja a hosszú távú brit államadósság-kötelezettségek „AA” szintű besorolását.

Indoklásában a cég kiemelte azt a véleményét, hogy jóllehet a brit parlamentben a képviselők többsége a megállapodás nélküli Brexit elkerülését szeretné, a brit politika továbbra is ingatag, és ez akár akaratlanul is elvezethet a súlyos gazdasági felfordulás kockázatával járó rendezetlen kilépéshez.

A Fitch előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idén 1,2 százalékkal, jövőre 1,7 százalékkal növekedhet, de a hitelminősítő hangsúlyozza: ezek a prognózisok is arra a feltételezésre alapulnak, hogy az EU-tagság megszűnése nyomán rendezett lesz az áttérés az EU-val kialakítandó új gazdasági és kereskedelmi viszonyrendszerre.

A cég számításai szerint a megállapodás nélküli Brexit hozzávetőleg 3 százalékos GDP-veszteséghez vezetne kétévi időtávlatban a szabályozott kilépésre kidolgozott alapeseti előrejelzéshez képest.

Más nagy házak a rendezetlen Brexit hosszú távú növekedési kockázatára is felhívták már a figyelmet.

A National Institute of Economic and Social Research (NIESR) nevű tekintélyes londoni gazdasági-társadalmi kutatóközpont legutóbbi tanulmánya szerint ha az alsóház által eddig háromszor elutasított Brexit-megállapodás nem lép életbe, és az EU-val folytatott brit kereskedelem emiatt a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszerére térne át – ami vámok és vámvizsgálatok megjelenését jelentené --, a brit hazai össztermék értéke 2030-ra 4,93 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet az akadálytalan kereskedelem folytatódása esetén arra az évre a brit gazdaság elérhetne.

A Bank of England számos forgatókönyvet vizsgáló, nemrégiben ismertetett 87 oldalas tanulmánya szerint a teljesen szabályozatlan kilépésre kidolgozott legrosszabb stresszhelyzeti szimulációs modellek arra vallanak, hogy a brit GDP-érték e forgatókönyv-változat esetén 8 százalékkal zuhanna. A brit jegybank szakértői szerint ez összeomlásszerű recessziónak felelne meg.

Pénteken a Standard & Poor's is vizsgálta az általa szintén „AA” szinten nyilvántartott brit államadósság-besorolást, és közölte, hogy érvényben tartja az osztályzat negatív kilátását.

Ehhez fűzött, péntek éjjel Londonban ismertetett indoklásában az S&P kiemelte: az osztályzatot terhelő negatív kilátás annak a kockázatát tükrözi, hogy a brit áru- és szolgáltatásexport elveszítheti fő európai piacait, a külső finanszírozás szűkülhet, vagy a font globális tartalékvaluta-státusa nyomás alá kerülhet.

A cég közölte: leminősítheti Nagy-Britanniát abban az esetben, ha a rendezetlen körülmények között végbemenő Brexit egyre bizonyosabb forgatókönyvvé válik.

A Standard & Poor's szerint rendezetlen kilépés esetén eróziónak indulhat a brit gazdaság munkaerő- és tőkevonzó képessége, és e forgatókönyv a font tartalékvaluta-szerepét is kikezdheti.

Az S&P kiemeli, hogy a brit folyómérleg-egyenleg hiánya tavaly megközelítette a 110 milliárd dollárt, és ez a világ második legmagasabb nominális folyó deficitje volt az Egyesült Államoké után.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy ez a folyómérleg-hiány jelentős külföldi finanszírozást igényel.

A cég közölte, hogy a rendezett kilépést feltételező alapeseti előrejelzése is mindössze 1,1 százalékos idei brit GDP-növekedést valószínűsít.

Az S&P a 2020-2022-es időszakra is csak 1,5 százalékos éves átlagos reálnövekedést vár a brit gazdaságban.

A londoni és a nemzetközi elemzői közösségben vannak ennél is sokkal gyengébb előrejelzések.

Az egyik tekintélyes londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) legutóbbi helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság idei növekedési kilátásai „valahol a rossz és a rettenetes között járnak”.

A ház londoni elemzői jelenleg 0,5 százalékos brit GDP-növekedést várnak 2019 egészére, de hangsúlyozták: a tényleges növekedési ütem ennél is sokkal rosszabb lehet a gazdaságba vetett bizalom összeomlása esetén, vagy akkor, ha a világgazdaság „zuhanórepülésbe” kezd.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legutóbbi globális jelentésében közölte: felülvizsgált előrejelzése szerint a brit hazai össztermék zökkenőmentes, rendezett Brexit esetén is mindössze 0,8 százalékkal növekszik az idén.

Az OECD szerint ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem sikerül életbe léptetni a Brexit-megállapodást, és így a kilépés után tervezett átmeneti időszak is elmarad, az valószínűleg recesszióba sodorná a brit gazdaságot.

MTI/Kertész Róbert, London

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-08 22:41:00
IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége néven folytatja működését a digitális gazdaságban aktív szereplők érdekképviseleti és szakmai szervezete.
2023-06-08 17:41:04
30 ingyenesen letölthető játékból 24-ben volt lehetőség a játékon belüli vásárlásra. A közbenső reklámok gyakran „jutalmakat” ígérnek, vásárlásra vagy újabb letöltésekre ösztönöznek – többek között ezeket tárták fel a Gazdasági Versenyhivatal szakértői a mobiltelefonra ingyenesen letölthető, gyermekeket célzó játékok gyorselemzése során.
2023-06-08 16:41:10
A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS