Itt találod az összes cikket a „Vezérigazgató Felmérés” témában!
Áremeléssel és a működési költségek mérséklésével enyhítenék a válság hatásait a vezérigazgatók a PwC felmérése szerint.
Az első számú döntéshozók személyes céljai sok esetben nem egyeznek a vállalat célkitűzéseivel, vagyis nem ez alapján értékelik a vállalatvezetők teljesítményét.
A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be.
A vezérigazgatók 92 százaléka számolt be arról, hogy nehezebb lett megfelelő munkaerőt találni az elmúlt egy évben – derül ki többek között a PwC Vezérigazgató Felméréséből.
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.