Lakáseladás

Itt találod az összes cikket a „lakáseladás” témában!

Lakáseladás: két fontos adóügyi szabályra hívja fel a figyelmet a NAV

Lakáseladás: két fontos adóügyi szabályra hívja fel a figyelmet a NAV

A NAV a fizetendő illetéket az ingatlan forgalmi értéke alapján állapítja meg, és ha valaki a nagy értékű bútorokat a lakástól elkülönítve adja el, akkor számolhat azzal, hogy az ingóságok után 15 százalék szja-t is fizetnie kell.
2021. 06. 24., 12:00
Alkuképesek lesznek az ingatlanok július-augusztusban

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint július-augusztusban még komolyabban kell vennie az érdeklődőket az eladóknak, a vásárlóknak pedig azt javasolja, tartsák nyitva a szemüket, mert könnyebb lesz alkudni.

2020. 11. 09., 13:00
Az idén még mintegy 20 ezer lakóingatlan cserélhet gazdát a Duna House szerint

Az év utolsó két hónapjában még mintegy 20 ezer lakóingatlan cserélhet gazdát a Duna House becslése szerint, és így év végére 130 ezer körüli tranzakcióval zárhat a piac. Tavaly a statisztikai hivatal és a társaság adatai szerint is 150 ezer adásvétel történt, jövőre pedig a két adat közötti forgalmat vár az ingatlanközvetítő vállalat.

2020. 10. 20., 09:15
A fővárosi irodapiac kínálati oldala bővül, a keresleti azonban visszaesett

A fővárosi irodapiac kínálati oldala folyamatosan bővül: az év első kilenc hónapjában átadott irodamennyiség az egy évvel korábbinak több mint a négyszerese, az év végégig pedig további 50 ezer négyzetméternyi iroda készülhet el, ezzel szemben a keresleti oldal 59 százalékkal visszaesett a 2019. harmadik negyedéves adatokhoz képest.

2020. 05. 18., 10:00
Kivárnak az ingatlanok eladásával Romániában

Úgy tűnik, hogy az ingatlanpiac nagyon lassan reagál a gazdasági válságra Romániában: bár az emberek vennének lakásokat, a tulajdonosok ragaszkodnak a régi árakhoz, és nem adják el ingatlanjaikat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.