Netrisk: 2024-ben eggyel többször lehet váltani a lakásbiztosításoknál

2023. 12. 19., 14:10

Bővülés jöhet a lakáshitelek piacán, ám a hitelfelvevőknek érdemes figyelni arra, hogy megfelelő biztosításuk is legyen, amely teljes körű védelmet nyújt – közölte a Netrisk. Az idén kötött lakásbiztosítások éves átlagdíja közel 35 ezer forint, ami töredéke a lakáshitel összegének.

Élénkülés jöhet a lakáshitelezésben a következő időszakban köszönhetően az inflációs nyomás enyhülése miatt csökkenő kamatoknak, a reálbérek emelkedésének, valamint az új állami lakástámogatási rendszernek. A lakáshiteleknél azonban továbbra is figyelni kell a biztosításokra – derül ki a Netrisk összeállításából.

Kötelező, de nem mindegy, milyen biztosításról van szó

„A bankok kötelezően elvárják a hitelfelvevőktől, hogy legyen érvényes lakásbiztosításuk, idén májustól pedig a lakáshitelek THM-plafonjába már beleszámolják a bankok a lakásbiztosítás díját is. Ám ezek között vannak olyanok, amelyek nem nyújtanak fedezetet az ingatlan tulajdonosa szerint szóba jöhető káreseményekre, csak a bank felé fennálló tartozást fedik le baj esetén. Éppen ezért érdemes teljes körű lakásbiztosítás kötni a lakáshitel mellé” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint annak is tanácsos ellenőriznie, mekkora értékre nyújt fedezetet a biztosítás, aki a meglévő lakására venne fel jelzáloghitelt. Lehetnek ugyanis elavult, régebben kötött lakásbiztosítások, amelyek nem tartottak lépést az elmúlt évtized lakásdrágulásával.

Mennyi, mennyi, mennyi?

A Netrisknél idén kötött új lakásbiztosítások átlagos éves díja december közepén közel 35 ezer forint volt, ez elenyésző összeg a legtöbb lakáshitel összegéhez, valamint az ingatlan értékéhez képest.

Ahogy a legtöbb pénzügyi szolgáltatás esetében, a lakásbiztosításoknál is nagy eltérések lehetnek a különböző konstrukciók között árban és szolgáltatásban. A Magyar Nemzeti Bank által kialakított feltételrendszernek megfelelő Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások, illetve a már régebben piacon lévő lakásbiztosítások esetén is fontos, hogy milyen kapcsolódó kiegészítő szolgáltatásokat tartalmaz a mutatott éves díj mellett, ezért érdemes alaposan körülnézni és összehasonlítani a különböző ajánlatokat

Többször lehet váltani

Az összehasonlításra és a váltásra pedig 2024-től többször is lesz lehetőség: a lakásbiztosításokat ugyanis nem csak a biztosítási évforduló előtt van lehetőségük költségek nélkül felmondani az ügyfeleknek, hanem ezt minden év márciusában is megtehetik. Erről a lehetőségről pedig a biztosítóknak február 15-ig tájékoztatást kell adniuk.

Egy plusz alkalmat kaptak az ügyfelek a szerződések átnézésére és esetleg a váltásra, így akár egy kedvezőbb vagy szélesebb körű ajánlat kiválasztására. Besnyő Márton szerint ezzel fokozódik a verseny a szolgáltatók között, és a Netrisk várakozásai szerint átlagosan 5-10 százalékkal mérséklődhetnek a díjak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-25 16:44:25
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.
2024-05-25 09:10:47
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) képviselői a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT) Sanghaji Irodájának delegációját fogadták csütörtökön Budapesten.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS