Göbl Róbert: Kizárólag csapatban lehet komoly eredményeket elérni

Göbl Róbert: Kizárólag csapatban lehet komoly eredményeket elérni
Szerdahelyi Csaba  |  2023. 08. 29., 09:41

A jól végzett munkának híre megy, magas a referenciaértéke, és ahogy mondani szokták: a jutalma még több munka – mondta az Üzletemnek Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet elnöke.

Göbl Róbert hisz benne, hogy a nehéz helyzetekből is ki lehet kerülni győztesen. Igaz, a kríziseket nem szimplán túlélni kell, a tervezés és a rengeteg munka elengedhetetlen. A folyamatos tanulás és a megújulásra való igény kiemelt szerepet tölt be Róbert életében. Hogy kiktől kapott segítséget ehhez, arról is olvashat az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 481. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nem csúcspontokat, sokkal inkább meghatározó „állomásokat” tudnék kiemelni. Az egyik ilyen az, amikor a Humán Centrum HR szolgáltató cégcsoportnál 10 éves projektvezetői tapasztalatot követően 2005-ben cégvezetői kinevezéssel bíztak meg. Nem sokkal később azonban számos krízishelyzettel kellett szembenéznünk, ilyen volt a 2008-as válság vagy a COVID-19 járvány és az azt követő gazdasági krízis, amelyeken rendre sikerült felülkerekednünk és megerősíteni a piaci helyzetünket. Ezután tavaly év végén megválasztottak a Mind-Diák Szövetkezet elnökévé, jelenleg a diákszövetkezet a Humán Centrum cégcsoport zászlóshajója – évente több mint 10 000 diáknak biztosítunk munkalehetőséget. A küzdelmem és a bennem dolgozó hajtóerő egyetlen esetben sem az adott pozícióért vagy titulusért folyt, ezek tulajdonképpen menet közben, maguktól adódtak. A nehéz időket nem várja senki, de mégis jönnek, ezt el kell fogadnunk. Azonban kitartani és túljutni rajtuk a legtöbbször megerősödéshez vezet. Az önmagában érdem, hogy ezekben a sikerekben lehetett hozzáadott értékem, meghatározó szerepem, és ebből át tudtam adni a részemet a kollégáknak. Az ő sikerük, a mások fejlődése nekem ma már örömöt jelent, főleg akkor, ha ebben közösen is osztozhatunk.

Milyen távra tervez? 

– A távot csak út közben, haladva érzékelem: addig tervezek, amíg úgy érzem, hogy a munkámnak van eredménye, és ahol vagyok, ott hatékony szerepet tudok betölteni.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Fontos célkitűzésem, hogy széles körben ismertté tegyem a cégcsoportunk kínálta atipikus foglalkoztatási formák – mint a kölcsönzés, diák- és nyugdíjasmunka – még kiaknázatlan előnyeit. Bízom benne, hogy a jövőben még több sikeres szakmai együttműködés veszi kezdetét, hiszen a digitális fejlődés megnyitotta kapuit a távmunka lehetősége előtt, így azok a diákok is be tudnak kapcsolódni a munka világába, akiket eddig a földrajzi távolság vagy utazási idő visszatartott. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb az érdeklődés a cégek részéről is, hogy igénybe vegyék a Magyarországon tanuló diákok, gyakornokok kapacitását. Tulajdonképpen ezt a két pólust – a diákokat és a cégeket – tudják közelebb hozni egymáshoz az iskolaszövetkezetek, miközben komplex szolgáltatást nyújtanak számukra. Emellett ez a foglalkoztatási forma még mindig az egyik legrugalmasabb és legköltséghatékonyabb választás. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjas szövetkezetünk fejlesztése is kiemelt célom, ami komoly kihívásnak bizonyul, hiszen nagyon sok cég még mindig kizárólag a fiatal munkaerőben gondolkodik, és dolgoz ki különböző utánpótlás-nevelési vagy gyakornoki programokat. Az, hogy a fiataloké a jövő, részben igaz is, de véleményem szerint vannak olyan erények, – mint például a több évtizedes szakmai tapasztalat, vezetői képesség, tanácsadás és mentorálás –, amelyek az érettebb, idősebb munkavállalók kezében még mindig ott vannak, sokszor kihasználatlanul. Pótolhatatlan veszteség lenne, ha ezt nem tudnánk kamatoztatni. A várható munkaerő-piaci helyzet ezt csak felerősíti, és nagy eséllyel nem lehet megkerülni azt, hogy bevonjuk a még aktív nyugdíjasokat, akik részmunkaidőben szeretnének és tudnak is dolgozni.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A nagyszüleimtől és a szüleimtől, valamint a főnökeimtől, akiktől 1996 óta megkapom a bizalmat, és már a kezdetektől valódi munkatársi kapcsolat alakult ki közöttünk. Sokat köszönhetek a vezetőtársaimnak is, mert mindenkinek megvan az az erőssége, amiben a legjobb, és a jelenlegi feladatokat képtelenség lenne ellátni a szakértelmük nélkül. Valljuk be, kizárólag csapatban lehet haladni és komoly eredményeket elérni!

Mivel motiválja a kollégáit?

– Kapcsolati vezetéssel, amely hozzám sokkal közelebb áll, mint a hierarchikus szemlélet. Igyekszem továbbadni a kollégáknak a bizalmat és visszatükrözni azt a belém vetett hitet és figyelmet, amit jómagam is megkaptam és kapok mind a mai napig. Nos, ami pedig a megvalósítás oldalát illeti – mivel a gyakorlati szemlélet, a folyamatos tanulás és a megújulásra való igény kiemelt szerepet tölt be az életemben – a munkatársakkal közösen végzett feladatokat oldunk meg, a terveket együtt hozzuk létre és valósítjuk meg, majd következhetnek az újabb célkitűzések. Természetesen a bátorításnak és derűnek ebben fontos szerepe van, hiszen egyetlen komoly cél sem éri meg, ha közben elveszíti az ember a humorérzékét. Viccet félretéve: meghallgatom őket, kíváncsi vagyok a véleményükre. Fontosnak tartom, hogy teret engedjünk az új ötleteknek, gondolatoknak. Abban az esetben, ha képesek meggyőzni, miért jobb az ő elgondolásuk, mint az eredeti elképzelés, akkor annak az iránynak helyet kell adni. Legfeljebb menet közben változtatunk, ha úgy látjuk, nem működik vagy mehetne jobban.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A legszívesebben egy teljesen eltérő típusú munkakörben próbálnám ki magam, ami kimozdít a megszokottból, a hétköznapiból. A szellemi munka mellett legalább annyira értékesnek, fontosnak tartom a fizikai munkát, és azt gondolom, hogy akkor sem kellene kizárólag az egyik oldal mellett állást foglalni, ha eredetileg csak az egyik pálya mellett tettük le a voksunkat. Olyan munkában kamatoztatnám a képességeim, ahol valami újat, jobbat lehet létrehozni, és lehetőleg legyen benne technikai kihívás is. Például szívesen restaurálnék gépjárműveket, de kipróbálnám magam informatikai területen is.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Rendszeresen részt veszek üzleti fórumokon, börzéken, emellett pedig stratégiai kapcsolattartóként kísérem új projektek elindítását és felépítését. A jól végzett munkának híre megy, magas a referenciaértéke, és ahogy mondani szokták, a jutalma még több munka. De nem elég valaminek a hírét adni, következetesen tenni is kell érte, és az üzleti kapcsolatépítés során a szakmaiság mellett fontos, hogy emberileg is kölcsönösen megértsük egymást.

Mire sajnálja az idejét?

–  A tehetetlenségre, ha nem jutok egyről a kettőre. Olyan környezetben és közegben lenni, ami nem építő, vagy ahol nem lehet tartósan pozitív változást elérni. Nagy tanulság az életemben, hogy ha valamiért úgy érzem, mindent megteszek, de a körülményeim mégsem változnak, mert nincs rá lehetőség, azt néha el kell engedni, és másba fektetni az időt és az energiát.

Mivel lehet felbosszantani?

– Nagyon tud idegesíteni például amikor azt hallom, hogy valaminek a megvalósítása vagy megoldása képtelenség, de közben tudom, hogy az illető nem ásta bele magát a témába, vagy nem nézett utána a lehetőségeknek. Ilyenkor igyekszem több oldalról megközelíteni a problémát és feltárni az elakadás okát, hogy tudjam, hol van szükség plusz támogatásra.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Tanítónő feleségemmel közösen és a magyarországi Royal Rangers vezetői csapatával a lakóhelyünkhöz közeli településen hétről hétre gyakoroljuk az önkéntességet, 5-18 év közötti fiatalokkal foglalkozunk, segítjük és fejlesztjük őket. Az ifik után jelenleg az óvodáskorú csoportot kísérem. Péntek délutánonként, az esti úszóedzésem előtt ez egyfajta „bemelegítés”. Természetesen itt is szükség van energiára, egyetlen percig sem lehet alibizni, hiszen 8-12 aktív gyermek figyelmét kell lekötnünk. A kicsik egyébként intenzív, de nagyon hálás publikum, ugyanakkor meglepő, hogy mennyit lehet tőlük tanulni, ezért ez egy oda-vissza működő folyamat. Ezen kívül átmeneti időre egy vízi, tengeri mentőcsapat munkájába is szívesen betekintenék, vagy olyasmibe, ahol közel van az ember a természethez.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Rekreáció, fejlesztés, képzés, kikapcsolódás – ebből jön az összes többihez az energia, és persze egy baráti bográcsozásra mindig vevő vagyok.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Minden, ami valamilyen formában a természethez kötődik: a családdal közös kempingezés, túrázás, sütés-főzés. Amennyiben jut rá idő, akkor az olvasásban és a barkácsolásban is képes vagyok teljesen elmerülni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 28., 12:35
2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS