Új csapatokkal bővült Magyarország legnagyobb inkubátorprogramja

2023. 10. 12., 16:22

Hatalmas technológiai ugrás történt a startup ökoszisztémában. Ezt bizonyítja, hogy Magyarország legnagyobb vállalati inkubátorprogramjába, a start it @K&H-ba most bekerült 16 új csapat közül gyakorlatilag már majdnem mindenki alkalmazza valamilyen formában a mesterséges intelligenciát.

Az októberben bekerült 16 csapatot két helyszínen, Budapesten és Győrben a szakmai mentorok, a digitális technológiai szolgáltatások és a közösségi iroda mellett a programban korábban részt vevők tapasztalatai, a K&H felső- és középvezetői közül kikerülő kulcsmentorok és kapcsolatépítést szolgáló események segítik a tudásbővítésben és gyorsabb fejlődésben.

Mivel a start it @K&H iparágfüggetlen, az újonnan bekerültek nagyon változatos szakterületeket képviselnek: az ingatlanszektor, a vendéglátóipar és az egészségügy mellett az agrárium, a játékfejlesztők és az értékesítési megoldások is helyet kaptak a programban.

„A kiválasztás során, az előző évekhez hasonlóan, most is fontos szempont volt az innovatív ötlet, a csapatok elkötelezettsége, az üzleti modell és a jövőbeli tervek megvalósíthatósága. Emellett idén is kiemelt figyelmet fordítottunk a női alapítású és a fenntarthatósági megoldásokra, hiszen a környezeti és társadalmi fenntarthatóság ma már részei a hosszú távú gondolkozásnak és a K&H stratégiájának is. Ennek köszönhetően 6 női alapítású és 4 fenntarthatósággal foglalkozó csapat is részt vesz a programban” – tájékoztatott Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

Az új csapatok 14 alkalmas oktató workshopon vesznek majd részt, amely végig viszi őket a piackutatástól a piacra lépésig tartó folyamat minden lépésén. Emellett a fenntarthatósági fókuszú csapatokat iparági mentorok, a női alapításúakat pedig személyes tanácsadás és panelbeszélgetések is támogatják a fejlődésben.

„Az elmúlt évekhez képest a legnagyobb változás, hogy lényegesen megnőtt a mesterséges intelligenciát alkalmazó innovációk száma. Szinte minden csapatnál van már olyan folyamatelem, amelyben használják a mesterséges intelligenciát. Ami egyértelműen azt mutatja, hogy az innováció és a digitális technológiák kéz a kézben járnak” – emelte ki Németh Balázs.

A start it @K&H új csapatai

Aprently: egy innovatív, hosszú távú ingatlan bérleti platform intelligens funkciókkal, csalásbiztos garancia rendszerrel és felhasználóbarát keresési funkciókkal.

Bededicated: a szoftver a videójáték-fejlesztőket támogatja azzal, hogy a szerver integráció idejét 6 hétről 2-3 napra csökkenti.

Compass: egy startup ötlet validáló, tesztelő eszköz, aminek segítségével minimális idő és pénz befektetéssel lehet felmérni a valós piaci igényt egy adott vállalkozás iránt.

Edubot: egy olyan oktatási platform, amely az élmény alapú tanulást és a közösségben való tudásmegosztást összekapcsolja a 21. századi készségek fejlesztésével.

Eszerzodes.hu: a felület egyszerűsíti és hatékonyabbá teszi a szerződések kezelését bármilyen méretű vállalkozásról is legyen szó.

Forum: egy olyan innovatív közösségi média felület, amely összeköti az ifjúságot a számukra értékes lehetőséget kínáló intézményekkel, szervezetekkel.

Healmindset: az applikációban AI segítségével pillanatok alatt megtalálható a felhasználó számára megfelelő pszichológus, és akár chaten, anonim módon, akár online videóhívásban kapcsolatba lehet lépni a kiválasztott szakemberrel.

InsureWiz: automatizált biztosítási kárigénylési folyamatot nyújt, beleértve a repülőgépjárat-törlésekre vonatkozó megoldásokat.

Kitman: egy online piactér futball mezek számára.

Komposztfarm: olyan, mikroorganizmus gazdag komposzt termék piacra dobásán dolgoznak, ami a mezőgazdaságban segít kiváltani az ökoszisztémára káros termékeket.

KK Phísio: a csapat fizioterapeuták, rehabilitációs szakemberek és sport szakedzők számára fejleszt applikációt.

LifeSync Pro: döntéstámogató szoftvert fejleszt, amely az AI segítségével az egészségügyi intézményeknek, különösen az orvosoknak segít időt spórolni és pontosabb diagnózist felállítani.

OFF-ROOP: egyedi, személyre szabott terepjáró kiegészítőket tervez, gyárt, forgalmaz. A lapra szerelhető, kitűnő statikájú tetőcsomagtartókkal a belföldi és külföldi piac meghódítása a cél.

Patron: az alkalmazás a kisebb vendéglátóhelyeknek teszi elérhetővé a digitális hűségpont rendszert.

PsyJourney: a pszichológiai értékelő teszteket gondolta újra, és egy egyedi, a felhasználó számára inspiráló megoldást kínál klinikai és vállalati felhasználásra egyaránt.

Touch: a forradalmi alkalmazás egyszerűsíti a kapcsolattartási adatok megosztását: elég csak két telefont egymáshoz érinteni. Azonnal menti az összes kapcsolattartási adatot, beleértve a közösségi média információkat is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS