Tovább emelkedhet a reálbér a kkv szektorban

2024. 08. 29., 23:29

Infláció feletti fizetésemelésre és cafeteria juttatásokra is számíthatnak a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói. A K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adatai alapján a kkv szektorban 8,2 százalékos béremelés várható és a cégek fele béren kívüli juttatással is tervez a következő egy évben. Emellett a foglalkoztatottság is kedvezően alakulhat.

Akár a Magyar Nemzeti Bank által idei évre várt 3–4,5 százalék közötti, akár a 2025-re jelzett 2,5–3,5 százalék közötti éves inflációt nézzük, a kkv szektor bérei ezt meghaladó mértékben emelkedhetnek a következő egy évben. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H kkv bizalmi index második negyedéves eredményei alapján ugyanis a szektorban átlagosan 8,2 százalékos bérnövekedést jeleznek a vállalkozások. „Az inflációt meghaladó mértékű fizetésemelések vélhetően az elmúlt években jellemző kétszámjegyű infláció lassú korrigálását jelentik, de emellett a képzett és tapasztalt munkaerő megtartásának szándékát is mutatja. Ezt erősíti az is, hogy az év eleji 66 százalékhoz képest jelenleg már 71 százalék számol béremeléssel” – részletezte az eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

Plusz juttatásra is számíthatnak a kkv dolgozók

A bérek várható kedvező alakulása mellett a fizetésen kívüli juttatások szempontjából is pozitív a szektor: az előző negyedévhez képest 40-ről 50 százalékra emelkedett a béren kívüli juttatással tervező cégek aránya. Ezen belül is főként a 13. havi fizetést, jutalmat (18 százalék), a SZÉP kártya-juttatást (11 százalék) és a cég saját döntése alapján nyújtott utazási költségtérítést (9 százalék) terveznek nyújtani dolgozóiknak a következő egy év során, a törvény által kötelezően előírt közlekedési költségtérítésen felül, ami a cégek 15 százalékát érinti. Emellett erősödött az egészségpénztári befizetésben gondolkodó cégek aránya: az előző negyedévi 3 százalékhoz képest jelenleg a kkv-k 6 százaléka tervez ezzel.

A kkv-k azonban nem mondhatók egységesnek a béren kívüli juttatások szempontjából, nem mindegy, hogy mekkora és az ország melyik részén működő vállalkozásról van szó. Az ország nyugati részében a cégek 47 százaléka tervez béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak, a keleti országrészben ehhez nagyon hasonlóan 49 százalék, míg a közép-magyarországi régióban 59 százalék ez az arány. Ennél is nagyobb eltérés látható a cégméret szerint: a legkisebb, 100 millió forint éves árbevétel alatti cégeknek 42 százaléka vezetne be béren kívüli juttatást, míg ez a 100–300 millió forint árbevétel közötti cégek esetében 54, az e fölötti, 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevételű cégek esetében pedig kiugróan magas, 71 százalék.

Létszámbővítés is várható a szektorban

A felmérés eredményei alapján érdemes lehet most munkát keresni a kkv szektorban, ugyanis minden ötödik vállalkozás létszámbővítést tervez. Emellett 72 százalékuk a jelenlegi dolgozói létszámmal tervezi a következő egy évet, és csupán a cégek elenyésző része, 5 százalék gondolkodik a munkaerő csökkentésében. Érdemes azonban megnézni, melyik ágazatról van szó. A kereskedelmi és a szolgáltató szektorban a vállalkozások 21 százaléka számol a jelenleginél nagyobb létszámmal, és az előbbiek 5, utóbbiak 4 százaléka tervez csupán leépítést. A mezőgazdasági és ipari cégeknél azonban ennél kevésbé kedvező a helyzet. Az agráriumban csupán a cégek 15 százaléka tervez bővítést, miközben minden tízedik kevesebb dolgozóval számol. Az ipari vállalkozások körében is hasonló a helyzet, az átlagnál alacsony arányban (17 százalék) terveznek munkaerő-felvételt, mellette viszont itt csak 7 százalék gondolkodik létszámcsökkenésben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 03., 15:55
Több mint 900 jelölést mérlegelve választották ki azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető kisplasztikát és az idén jelentősen megemelt pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS