Szabados Richárd: az idei KKV Közgyűlés fontos ékköve Magyarország soros elnökségének

Szabados Richárd: az idei KKV Közgyűlés fontos ékköve Magyarország soros elnökségének
2024. 11. 19., 15:19

Az idei Európai KKV Közgyűlés fontos ékköve lesz Magyarország soros elnökségi idejének – hangsúlyozta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

Az idei közgyűlést Magyarország soros elnökségéhez kapcsolódóan, Budapesten rendezik meg, az Európai Bizottsággal közösen. Az esemény programjait olyan szakmai tartalommal töltötték meg, hogy a résztevők hozzáértő javaslatokat kapjanak a szektort érintő kihívásokra – emelte ki Szabados Richárd.

A közgyűlésre a tagországokból érkező mintegy 500–600 résztvevő nemcsak a rendezvényeken vesz részt, hanem megismerheti Budapestet is, betekintést kap a magyar kulturális viszonyokba a szakmai munka mellett. A budapesti közgyűléshez kapcsolódóan november 18-án három témakör köré csoportosított üzleti túrákat szerveztek a résztvevőknek. Ezeken magyar példákon keresztül mutatták meg a nemzetközi piacon is működő női vállalkozók eredményeit, fogadtak látogatókat fintech vállalkozások, és gyárlátogatáson ismertették a tudásmegosztáson alapuló modern mintaüzem programot. Hétfőn tartották a KKV követek ülését is, ahol szakmai kérdéseket vitattak meg a tagországok követei. A KKV Közgyűlés hétfői napját a MÜPÁ-ban zárták kulturális programokkal.

A közgyűlés keddi tanácskozásán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter foglalta össze, hogyan látják Magyarországról az Európai Unió helyzetét gazdaságpolitikai szempontból. A közgyűlésen 9 cég mutatkozhatott be egy korábbi pályázat nyerteseiként. Mellettük szerepet kaptak magyar vállalkozásfejlesztési ügynökségek is szolgáltatásaik bemutatására – számolt be az államtitkár.

A KKV Közgyűlés témakörei között szerepel a fenntartható kkv-működés, a védelmiipar és annak fejlesztése, a menedzsment képességek növelése, a digitális világban működő koalíciók, a vállalkozásfejlesztési oldalt képviselő klaszterek, az innováció és kutatás-fejlesztési témakörben a mesterséges intelligencia kérdése – sorolta Szabados Richárd. A közgyűlés keddi napját díjátadóval zárják. Az Európai Unión belül hat kategóriában meghirdetett verseny győzteseit hirdetik ki. Olyan vállalkozások kapnak elismerést, amelyek európai szinten is kiváló tevékenységet végeznek.

Az államtitkár a kkv-k előtt lévő kihívásokat érintve kiemelte, hogy a gazdaságpolitikában meg kell jelennie a befektetést, beruházást ösztönző szándéknak is, a vállalkozások növekedésében kulcsfontosságú a finanszírozáshoz való hozzáférés. Emellett szeretnék csökkenteni az Európának Kínával, illetve az Amerikai Egyesült Államokkal szemben meglévő technológiai és innovációs lemaradását.

A versenyképesség a szakértelemről is szól – hangsúlyozta az államtitkár. Ahhoz hogy a kkv-k versenyképesek legyenek, szükségük van szakképzett munkavállalókra, menedzsmentre.

Szabados Richárd jelezte, a közgyűlésen is szeretnék felhívni a figyelmet a múlt héten megszületett Budapesti Deklarációra is. A deklaráció alapján a bizottság 2025 nyaráig megoldási javaslatokat tesz az integrált európai tőkepiacok létrehozására, a versenyképességet erősítő iparpolitikára. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS