Sürgető feladat lenne a magyarországi termőtalajok szerkezetének helyreállítása

Humusz: „a termőföld lelke”

Az élelmiszerlánc első láncszeme a talaj, ételeink 95 százaléka a talajból származik. Az intenzív művelési technológiának köszönhetően azonban a hazai termőföldek nagy részén fokozatosan esik vissza a termőképesség, valamint víz- és szénmegkötő kapacitás egyaránt. Ezek a jelenségek, bár összetett folyamatok eredményeként jelentkeznek, alapvetően a talaj szervesanyag-tartalmának csökkenésére vezethetők vissza. A megfelelő arányú humusz ugyanis a jó talajszerkezet az egyik legfontosabb feltétele.

A túlhasznált talajok szervesanyag-tartalmának csökkenése nyomán visszaesik a talajban élő, a szervesanyag-utánpótlást biztosító hasznos élőlények (baktériumok, gombák, földigiliszta, stb.) száma is, így a talaj nem, vagy csak kismértékben képes regenerálódni. Az intenzív mezőgazdaság ezzel fokozatosan kimeríti a talaj széntartalékait, emellett lecsökkenti az olyan mikroelemek arányát is, amelyeket a nitrogénalapú műtrágyázás nem képes pótolni. Mindez hosszú távon kikerülhetetlenül a termésátlagok visszaeséséhez, Illetve kedvezőtlenebb összetételű élelmiszer-alapanyagok termeléséhez vezet.

A folyamatos talajmunka hatása pusztító

Az egészséges talajban a talajmorzsák között nagyobb, a talajmorzsák belsejében pedig kisebb pórusok vannak, amelyek alapvetően növelik meg a talaj vízbefogadó és -megtartó képességét: a jó minőségű humuszanyag saját tömegénél hússzor több vizet képes megtartani. Az intenzív talajművelés, a szántás, forgatás, illetve a művelőgépek által okozott taposási kár hatására azonban a talaj elveszíti porozitását. Ez több szempontból is rendkívül káros: egyrészt az ilyen talajban nem alakul ki egészséges biológiai aktivitás, másrészt a degradált talaj a következő csapadék hatására iszapolódik, összetömörödik.

A tömör, kőkemény talajfelszín kánikulában úgy viselkedik, mint a beton, fokozva a hőséget és az aszályt. Esőben ugyanakkor nem képes magába fogadni a nedvességet, így az jelentős részben elfolyik a területről, elhordva a mélyebb részekbe a termőtalajt is. A víz elfolyása emellett jelentősen növeli a későbbi aszálykárok kockázatát.

A megoldás: regeneratív gazdálkodás

„A termőtalaj helyreállítása nélkül az ország tovább halad az elsivatagosodás irányába – hívja fel a figyelmet dr. Dobos Endre, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi docense. – Az elsődleges probléma nem is az éghajlat megváltozása, hanem az, hogy a talajok nem képesek elegendő vizet megkötni. A talajszerkezet visszaállítása ugyanakkor több szinten is lassítja a klímaváltozást: a talajban elraktározott több csapadék hosszú időn át hűti a környezetet, miközben a talajban újból felhalmozódó szervesanyag tartósan szén-dioxidot von ki a levegőből.”

A termőtalaj megújítása regeneratív gazdálkodással érhető el, melynek főbb elemei a következők:

1. Egész éves zöld fedettség biztosítása – Ki kell használni a tábla folyamatos biomassza-termelő képességét. A felszíni párolgás csökkentése mellett a takarónövények gyökerei alapvetően segítik elő a víz és a levegő bejutását a talaj mélyebb rétegeibe is.

2. Túlzott talajművelés és -taposás elkerülése – A talaj pórusainak megőrzése érdekében lehetőleg forgatás (szántás, tárcsázás) nélküli talajművelés alkalmazása kultivátorokkal, lazítókkal. Emellett a taposás csökkentése is fontos: egy átlagos táblát a vegetációs ciklus alatt 6-8 alkalommal jár végig a traktor, eközben mintegy 50 százalékát zúzza szét a talajterületnek, amely így elveszti egészséges szerkezetét.

3. Mikrobiológiai pótlás – Komposzt, zöldtrágya, mulcs, mikrobiológiai készítmények kijuttatása a talajba.

4. Változatosság növelése – A növények és mikrobák sokfélesége segíti a kártevők és betegségekkel szembeni ellenállóképesség javulását, alapvető a szerepe a tápanyag jobb körforgásában, a talaj épülésében.

5. Az elfolyó víz megtartása – Egyes években 40-60 ezer hektár is érintett a tavaszi belvízzel, amely nem feltétlenül többlet talajvíz, csupán a tömörödött talajról lefolyó nedvesség. Ennek a víznek a visszatartása a mélyebb fekvésű területeken segít a későbbi hónapokban szükséges vízpótlást, amit ennek híján csak felszín alatti vizekből lehet megoldani, már ahol erre a megfelelő öntözőkapacitás rendelkezésre áll.

„A regeneratív gazdálkodás, amely a víz elfolyását 50 százalékkal, az eróziót akár 90 százalékkal is képes mérsékelni, a hagyományos eljárásokkal szemben folyamatos odafigyelést és szakértelmet kíván. Ráadásul pozitív hatása sem azonnal, csak évek múlva jelentkezik. Hosszú távon mégis ez az egyetlen járható út – teszi hozzá dr. Dobos Endre.