Mi történt? Kevesebb sört ivott a magyar

2019. 07. 30., 17:30

Csökkent Magyarországon a sörfogyasztás az első fél évben, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szerint elsősorban a hűvösebb időjárás miatt.

Az idei első fél évben 2,4 százalékkal, 3051 ezer hektoliterre csökkent tavalyhoz képest az öt legnagyobb gyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) belföldön értékesített söreinek  mennyisége – mondta Kántor Sándor.

Az első fél évben a sörfogyasztás szempontjából legerősebb két hónapból (május és a június) a májusi időjárás kifejezetten hűvösebb volt a megszokotthoz képest – tette hozzá Kántor Sándor.

Míg tavaly a második negyedévben 1985 ezer hektoliter sört értékesítettek, addig idén 1882 ezer hektolitert.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a prémium és szuper prémium sörök forgalma 17 százalékkal nőtt, június végére elérte a teljes sörforgalom közel negyedét.

Az ízesített alkoholmentes sörök népszerűsége is töretlen, az első fél évben forgalmuk 126 ezer hektolitert tett ki, ami a hidegebb időjárás ellenére azonos az egy évvel korábbival. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 12., 16:05
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).
2025-11-11 18:10:00
A Duna House adatai szerint októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent. A piaci dinamika átalakulása mögött az Otthon Start Program áll, amely nemcsak új vevői rétegeket aktivált, hanem a tranzakciós folyamatokat is felgyorsította.
2025-11-11 11:10:00
A munkavállaló alapvető kötelezettsége, hogy a munkáját a munkáltatói utasítások szerint végezze. Felmerülhetnek azonban olyan helyzetek, amikor kérdésessé válik, hogy az utasítást a munkavállaló köteles-e követni. Milyen esetben tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? Milyen következményekkel járhat, ha a munkavállaló megtagadja a teljesítést? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS