Megkezdődtek a minimálbér-tárgyalások

2018. 11. 13., 12:27

A kormánynak az az érdeke, hogy a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek egyezségével jöjjön létre a jövő évi minimálbérekről szóló megállapodás – mondta Varga Mihály a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának testületi ülésén.

A pénzügyminiszter közölte, a bérmegállapodáson nem kíván változtatni a kormányzat, hiszen az érdekképviseletek is elismerik, hogy egy eredményes, korábban mindenki által elfogadott, történelmi jelentőségű egyezség született két évvel ezelőtt.

A tárcavezető ismertette, a gazdaság teljesítménye várhatóan a harmadik negyedévben is erőteljesen növekedett, így éves szinten a gazdaság bővülése jóval meghaladhatja a 4 százalékot. Az államháztartási hiány továbbra is három százalék alatt van Magyarországon, idén 2,4 százalékkal számolunk, a mérsékelt hiány ugyanakkor a beruházások támogatását is lehetővé teszi.

Varga Mihály elmondta, a munkaerőpiac terén a kormány új típusú intézkedéseket tervez, ennek jó példája a Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében zajló kísérleti program, ami a munkaügyi hivatalok átalakításával jár. A népesedési kihívások megoldásának a kormány a gyermeket nevelő családok támogatását tartja, emiatt konzultációt is kezdeményezett, amelynek eredménye a következő évtizedekre komoly hatással lehet.

A miniszter elmondta, a 2016 novemberi hatéves bérmegállapodás, ami a minimálbér és garantált bérminimum érdemi emelését, illetve a munkáltató adók csökkentését tartalmazza, kiemelkedő béremelkedést eredményezett Magyarországon. Mint mondta, a magasabb bér segített a vállalatoknak megtartani a szakképzett munkaerőt, emelte a munkából élők jövedelmét is növelte. A minimálbérekkel együtt a magasabb kategóriába tartozó bérek is folyamatosan növekedtek, ami a bruttó és nettó bérek közel 30 százalékos emelkedését eredményezte az elmúlt két évben. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS