Még nem késő! Még lehet nevezni a Szerethető Munkahelyek Díjra!

2019. 09. 27., 11:30

Szeptember 30-ig még nevezhetnek a cégek a Szerethető Munkahelyek Díj versenyre, ahol a prominens szakmai elismerés mellett rengeteg izgalmas csapat nyeremény vár a nevezőkre.

A tavalyi verseny közel 700 KKV-t és nagyvállalatot mozgatott meg, ahol a díjazottakról több, mint 20 ezer közönségszavazat döntött. Hogy miért érdemes a vállalkozásoknak nevezni a versenyre? Balogh Péter, a Szerethető Munkahelyek egyik megálmodója, a Cápák között műsorból is jól ismert angyalbefektető válaszol.

– Ugorjunk vissza a kezdetekig! Hol volt a nulladik kilométerkő a Szerethető Munkahelyek Díj életében?

– Arról beszélgettünk, hogy a DreamJo.bs felületén meg tudjuk mutatni a jó munkahelyeket, de azt feltételeztük, hogy az egész országban mindenhol és mindenféle szektorban jelen vannak. Tartottunk attól, hogy a DreamJo.bs akkori ügyfélköre túlságosan budapesti startup vagy kiscéges fókuszú, ugyanakkor a vidéki városokban, kis városokban is láttunk jó példákat, és nagyon érdekelt, hogy őket hol tudnánk elérni. Részben ebből a kíváncsiságból indult el az ötletelés. Volt egy olyan megérzésünk is, hogy nagyon sokan azért mennek el az országból, mert nem találnak jó munkát vagy frusztráltak a rossz munkahelyeken. Talán több ember maradna itthon, ha látná és tudná, hogy vannak jó példák itthon is, és a cégek ezt az előnyüket akár gazdasági előnyre is tudják váltani.

– Az első évben a verseny fő üzenete, az volt, hogy itthon is vannak alternatívák.

– Az egyik fő mottónk az volt, hogy ezt azért is csináljuk, mert szeretnénk maradni. Az első verseny eredménye nagyon fontos volt, mert tényleg megmutatta azt, amit előtte mi csak reméltünk: hogy nagyon klassz munkahelyek bárhol lehetnek az országban. És rengeteg van, tehát nem egyet kell az országban kiemelni, hanem van itt száz is, ami nagyon jó, és ahol érdemes dolgozni. El kell majd gondolkodnunk arról, hogy ezt a Top 125-ös limitet pár év múlva megemeljük-e, mert szerintem több jó munkahely van. 

– És valóban minden cégnek érdemes neveznie, kinek van létjogosultsága itt lenni?

– Aki jól bánik az alkalmazottaival, aki értelmes munkát ad nekik és emberként kezeli őket, annak mindenképp. Célunk, hogy a legszerethetőbb munkahelyek megtalálásával inspirációt nyújtsunk a többi vállalkozásnak. Manapság egyre több cégvezető ismeri fel, hogy egy cég is lehet szerethető, és ezzel aktívan foglalkoznak is, mert komoly munkaerővonzó képessége van. A verseny összehozza a munkahelyeket és az álláskeresőket, ami részben megoldást jelenthet a kínzó munkaerőhiányra.

– Mikor jön el a pillanat egy cég életében, amikor a vezetők fontosnak tartják a versenyen való részvételt?

– Szerintem igazából ma Magyarországon nagyon kevés olyan cég van, amelyiknek ne lenne valamilyen szinten munkaerő problémája, akár megtartásról, akár egy új ember megtalálásáról van szó. Ha növekszik, duplán nehéz a helyzete, mert meg kell tartania a jelenlegi csapatát és új embereket is be kell vonzania. Egyrészt, ha egy ember egyetlen munkahelyen dolgozik már évek óta, nagyon sokszor nem tudja, hogy milyen a cég megítélése, nem mindig tudja hova tenni. Fontos pillanat lehet, amikor külső forrásból pozitív visszajelzéssel találkozik, azaz mások is úgy látják alapvetően ez egy jó cég. Ez büszkévé teszi a munkavállalót, megnyugtatja és szívesebben marad ott. A már meglévő csapat megtartásában hatalmas értéke van, ami nagyban megkönnyíti a vezetők munkáját. Másrészt az új csapattagok toborzásában is segíthet. A nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy ha az employer brandinget jól csinálja egy cég, akkor jobb, lelkesebb, jobban teljesítő csapatot épít, ráadásul még olcsóbban is építi azt a csapatot, hiszen egy jó munkahelyre könnyebb elcsábítani valakit. Akár alacsonyabb bérrel is szívesebben csatlakoznak. Nem az az egyetlen eszköz, amivel a munkaerőpiacon harcolni lehet, hogy egyre több a fizetés, hanem egyre jobb körülményeket is kell teremteni mellette.  

– Melyek azok az alapértékek, amelyek mentén a Szerethető Munkahelyek keresi a Top 125-öt? 

– Nincs egy darab sikerrecept, hanem rengeteg módja van annak, hogy megtaláljuk azt az összhangot, amivel egy cég és az ott dolgozó emberek együtt valami többet alkotnak, mint pusztán egy munkahely. Szerintem nagyon sokféleképpen szerethetőek. Nekem az tetszett az eddigi versenyekben, hogy sok mindent megmutattak a cégek. Egészen meglepő dolgokat is tesznek azért, hogy jó munkahelyek legyenek, és akik ott dolgoznak, azok szeressék. Rengeteg módja van annak, hogy megtaláljuk azt az összhangot, amivel egy vállakozás és az ott dolgozó emberek együtt valami többet alkotnak, mint pusztán egy munkahely. Nem is igazán versenyként tekintünk rá, hanem egy lehetőségre, ahol sok kiváló KKV és nagyvállalat őszintén és kreatívan bemutatkozhat.  Ami nagyon pozitív volt még számomra, hogy egyáltalán nem igaz, hogy csak az IT szektor, a startupok, vagy csak a nemzetközi piacra dolgozó szervezetek lehetnek jó munkahelyek. Számos példát láttunk arra kisebb, de akár nagy magyar vállalkozásoknál is, hogy a cégvezető ezt komolyan veszi, és számára prioritás. Nagyon jó hangulatú csapatokat, motiváló munkahelyeket tudnak felépíteni bármelyik szektorban lokációtól és cégmérettől függetlenül. 

– Van bármilyen változás a tavalyi kampányhoz képest? Hogyan változik évről-évre a Szerethető Munkahelyek versenye? 

– Bár már az első év is egészen erősen indult, egyre többen ismerik meg, mind munkáltatói, mind munkavállalói oldalról. Egyre nagyobb médiavisszhangot kapnak azok a vállalkozások, akik indulnak. Illetve egyre több emberhez jut el a híre, egyre több ember szavaz, akik a szavazás révén nagyszerű cégeket értékelnek és ezáltal megismerhetik leendő munkahelyüket is. Magának a verseny weboldalának is erős a látogatottsága, sokan nézik, böngészik és ezáltal az a cég, amelyik részt vesz ebben a versenyben, az éveken át tartó értéket tud ebből kovácsolni. Idén kiterjesztjük a verseny kereteit és már külföldi cégek is nevezhetnek, hogy a nemzetközi jó gyakorlatok is helyet kapjanak a kezdeményezésen belül. Végül zárógondolatnak: szerintem 2019-ben már nem nagyon engedheti meg magának egyik szektorban vagy méretben lévő cég sem, hogy ne legyen szerethető. Ezen minden vezetőnek dolgoznia kell, mivel a jövő már ebbe az irányba halad. Szerencsére!

Szeptember 30-ig nevezhetnek a cégek a Szerethető Munkahelyek Díj versenyre, ahol a prominens szakmai elismerés mellett rengeteg izgalmas csapat nyeremény és egy 25 000 forint értékű hirdetési csomag vár a nevezőkre.

A verseny részletei és a nyeremények listája elérhető a versenyweboldalán.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS