Levélben kérte a beszámolók elhalasztását Harkai István

2021. 03. 10., 13:45

A Minősített Könyvelők Egyesülete levélben kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hosszabbítsa meg a gazdálkodó szervezetek beszámolási kötelezettségének határidejét.

A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) álláspontja szerint a március 8-án életbe lépett járványügyi korlátozások miatt, a köz- és taggyűlések összehívása komoly problémát okoz mind a gazdálkodó szervezetek esetében, mind a nonprofit szektorban. Elektronikus eljárási rend, ami lehetővé tenné a gyűlések személyes jelenlét nélküli megszervezését, csak a szervezetek elenyésző részénél került kidolgozásra.

„A köz- és taggyűlések elmaradása esetén a társaságok és a civil szervezetek nem tudnak eleget tenni jogszabályi kötelességüknek, nem tudják szabályszerűen elfogadni az előző évi beszámolót határidőig, azaz május 31-ig. Ezért van szükség a határidő elhalasztására” – mondta Harkai István a MINKE elnöke.

A szakember elmondta, hogy számos jelzés érkezett a könyvelőirodáktól, hogy ez a probléma a szervezetek széles körét érinti, a társas vállalkozóktól az alapítványokon, egyesületeken át a társasházakig. Emlékeztetett, hogy a múlt évben a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében szeptember 30-ig kaptak a szervezetek halasztást. A MINKE álláspontja szerint ez most is jó megoldás lenne.

A Minősített Könyvelők Egyesülete (MINKE) célja a könyvelők és könyvelő irodák szolgáltatási minőségének, a szakma társadalmi megítélésének javítása. Ennek érdekében minden tagjukat minősítik. A minősítés ma három elemből áll, melyet a szervezet folyamatosan felülvizsgál és fejleszt. Céljuk, hogy a minősítés a magas minőségű szolgáltatás garanciája legyen. A szervezetnek jelenleg több mint 1000 tagja van.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 16., 16:20
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.
2025-07-15 15:20:00
A már működő beruházási hitel mellett július 15-től elérhető a KKV Technológia Plusz Hitelprogram „B” komponense, a 70 milliárd forint keretösszegű kamatmentes forgóeszközhitel. A program a Nemzetgazdasági Minisztérium becslése szerint 4000–4500 vállalkozás számára nyújthat segítséget, különösen a fejlesztendő térségekben.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS