Kétmilliárd forintos fejlesztés a Miskolc Holding Zrt. ipari parkjában

2023. 07. 10., 11:11

Kétmilliárd forint értékben fejlesztette ipari parkjának infrastruktúráját a Miskolc Holding Zrt. annak érdekében, hogy a vármegyeszékhely továbbra is vonzó célpontja legyen a beruházásoknak – közölte a megyei jogú város önkormányzata hétfőn.

A cél egy megfelelő, befektetői igényekkel összhangban lévő alapinfrastruktúrával és jó közlekedési kapcsolatokkal ellátott ipari park kialakítása és fejlesztése volt – olvasható az önkormányzat közleményében.

A pályázatban megvalósult a 304-es úttól délre eső, 120 hektáros területen az ivóvízellátás és szennyvízelvezetés kiépítése, továbbá kialakítottak egy 40-50 hektáros terület csapadékvíz elvezetésére alkalmas átemelő, tározó is.

Emellett megtörtént a Hejő-malomárok mederrendezése, és elkészült egy új, kétsávos körforgalommal és közvilágítással ellátott összekötő út.

A Miskolc Holding Zrt. tulajdonában lévő 93,5 hektáros Miskolc Déli Ipari Park kiválóan megközelíthető iparterület, amely az M30-as autópálya bekötőútja és a Budapest-Miskolc vasúti fővonal mellett található.

A terület 2009-ben nyerte el az ipari park címet, ezt követően pedig több ütemben valósított meg fejlesztéseket Miskolc önkormányzata és a társaság konzorciumban. Később a Miskolc Holding Zrt. – mint az ipari park üzemeltetője – önállóan is fejlesztett, összesen mintegy 3,5 milliárd forint értékben.

A nettó 2,008 milliárd forint értékű projekt a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) „Iparterület infrastrukturális fejlesztése Miskolcon” című pályázat keretében valósult meg, az Európai Unió és a magyar állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával.

Az investinmiskolc.hu alapján a Miskolc Déli Technológiai Parkba 19 vállalkozás települt be eddig, melyek többek között nyomdaipari perifériák gyártásával, lakó és nem lakó épületek építésével, gőzellátással és acélszerkezet gyártással foglalkoznak.

A nyilvános cégadatok szerint a Miskolc Holding Zrt. 2022-ben 2492, egy évvel korábban pedig 2648 munkavállalót foglalkoztatott. A vállalat tavalyi nettó árbevétele 19 milliárd 949 millió 845 ezer forint, az azt megelőző évben 20 milliárd 674 millió 236 ezer forint volt. A társaság adózott eredménye tavaly 86 millió 105 ezer forint volt, míg 2021-ben 1 milliárd 312 millió 239 ezer forintos veszteséggel zártak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.
2023-12-07 18:10:00
Az állatok szállítás közbeni jólétére vonatkozó uniós szabályok 20 év óta eddigi legnagyobb reformjára, a kedvtelésből tartott állatként tenyésztett, tartott és forgalmazott kutyák és macskák jólétére és nyomonkövethetőségére vonatkozóan pedig új uniós szabályokra tett javaslatot az Európai Bizottság.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS