Kampányt indítottak az állattenyésztést körülvevő tévhitek ellen

2019. 10. 09., 14:45

Meghatározó európai szakmai és érdekvédelmi szervezetek kampányt indítottak az állattenyésztést és az állatitermék-előállítást övező tévhitek eloszlatása érdekében. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti a fogyasztók hiteles tájékoztatását, az agráriumban tevékenykedők megbecsültségének helyreállítását, ezért csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kap a közbeszédben az állattenyésztés. Az ágazatot övező vitákat jellemzően olyan érdekcsoportok uralják, amelyek valótlanságokat és radikális nézeteket terjesztenek. A sajtóban és a közösségi médiában növekvő számban megjelenő tévhitek és vélemények így olyan képet festenek az állattenyésztésről, amely szöges ellentétben áll a valósággal. Mindezek pedig alapvetően befolyásolják az európai fogyasztóknak az állattenyésztőkről és az állati termékekről alkotott véleményét.7

A félretájékoztatás megakadályozása és a tévhitek eloszlatása érdekében több meghatározó európai állattenyésztési szövetség „European Livestock Voice” néven kampányt, illetve információs portált (www.meatthefacts.eu) indított. Ennek keretében felhívják a fogyasztók figyelmét arra, hogy az európai állattenyésztőknek a világ legszigorúbb állat- és környezetvédelmi, élelmiszerbiztonsági előírásoknak kell megfelelniük. Rámutatnak az állattenyésztés fontosságára is: az ágazat folyamatosan biztonságos és tápláló élelmiszerekkel látja el a fogyasztókat, az európai vidék gerincét adja, számos családnak biztosít megélhetést.

Az állattenyésztés visszaszorulása súlyos következményekkel járna: fokozná a vidékről történő elvándorlást, az állati eredetű élelmiszerek iránti igényt pedig olyan import termékekkel kellene kielégíteni, amelyek nem felelnek meg a szigorú uniós előírásoknak.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladatának tekinti a fogyasztók hiteles tájékoztatását, az agráriumban tevékenykedők megbecsültségének helyreállítását, ezért csatlakozott a kampányhoz. A köztestület vezető tisztségviselőivel a témával kapcsolatban készülő videók a NAK közösségi oldalain lesznek elérhetőek.

A kampányban részt vevő szervezetek:

AnimalhealthEurope – Állati Gyógyszergyártók Európai Szövetsége

Avec – Európai Baromfifeldolgozók Szövetség 

Clitravi – Európai Húsfeldolgozók Szövetsége

Copa-Cogeca – Európai Gazdálkodók és Agrárszövetkezetek Szövetsége

COTANCE – Európai Bőripari Szövetség

EFFAB – Haszonállat-tenyésztők Európai Fóruma

Euro Foie Gras – Európai Hízottmáj Szövetség

FEFAC – Európai Takarmánygyártók Szövetség 

FEFANA – Speciális Takarmányalapanyag-gyártók Európai Szövetség 

FUR EUROPE – Európai Szőrmeipari Szövetség

UECBV – Európai Állat- és Húskereskedelmi Szövetség

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS