Háromszintű csalárd számlázási láncolatot működtetett a Fejér megyei bűnszervezet

2023. 11. 03., 16:19

A Vas Vármegyei Főügyészség vádat emelt annak a bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik háromszintű csalárd számlázási láncolatot működtettek, és ezzel több mint egymilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A vádirat szerint a hat főből álló bűnszervezet egy olyan cégcsoportot hozott létre, mely stróman ügyvezetők nevén lévő gazdasági társaságokból állt – olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében. A cégcsoport keretében a vádlottak 2018 és 2020 között az Európai Közösség területéről un. missing trader („eltűnő kereskedő”) társaságok nevében színlelt ügyletekkel szerezték be az árut. Mivel a közösségi árubeszerzések számláin nincs áthárított áfa, így előzetesen felszámított adóval nem csökkenthető az áfafizetési kötelezettség, ezért a bűnszervezet tagjai többszintű számlázási láncolaton keresztül keltették azt a látszatot, hogy a megvásárolt áruk nem közvetlenül az Európai Közösség területéről, hanem közvetítőkön keresztül magyarországi székhelyű cégektől kerültek beszerzése. A vádlottak a fiktív számláknak a könyvelésekben való rögzítésével, és az utánuk levonható áfának az időszaki áfabevallásokban való szerepeltetésével csökkentették jogosulatlanul az áfafizetési kötelezettséget.

A NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói széleskörű nyomozást folytattak, melynek keretében lefoglaltak több mint 700 millió forintot is.

A Vas Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat összesen 13 vádlottal – a bűnszervezet irányítójával, a haszonhúzó, közvetítő és missing trader cégek ügyvezetőivel, tényleges irányítóival, pénzügyi vezetőivel és a könyvelőkkel, továbbá a stróman ügyvezetőkkel és a hamis cégiratokat szerkesztő ügyvédekkel – szemben.

A főügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben fegyházbüntetés, pénzbüntetés, foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint vagyonelkobzás elrendelésére, a strómanokkal szemben pedig pénzbüntetés kiszabására tett indítványt, a vádlottak büntetőjogi felelősségéről a – lakóhelyük szerint illetékes – Székesfehérvári Törvényszék fog dönteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS