Három helyet javított ezen a listán Magyarország

2022. 06. 20., 17:37

Magyarország három helyet lépett előre a nemzetközi versenyképességi ranglistán – közölte Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács 2017-ben kezdte meg munkáját, akkor az 52. helyen volt Magyarország a svájci IMD versenyképesség-kutató intézet rangsorában. Azóta 13 helyezést javítva a 39. helyre lépett előre az ország, ami az eddigi legkedvezőbb eredmény.

„A tanács munkájának köszönhetően jelentős adó- és adminisztrációcsökkentéseket hajtottunk végre, erősítettük a digitalizációt és az elektronikus ügyintézést, könnyítettük a foglalkoztatás és a beruházások feltételeit” – írta a miniszter, és hozzátette: ezek az intézkedések jelentősen hozzájárultak a versenyképesség javításához.

„Bár a munka eredményes volt – a visegrádi országok közül előzzük Szlovákiát és Lengyelországot is – van még tere az előrelépésnek” – fogalmazott.
Az új kormányzati ciklussal a Nemzeti Versenyképességi Tanács befejezte tevékenységét, a versenyképesség javítása a gazdaságfejlesztési miniszter vezetésével folytatódik. „A tanács tagjainak ezúton is köszönöm az értékes munkát” – zárta bejegyzését Varga Mihály. (PM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 08. 17., 09:05
A gazdaság teljesítménye – a nyers, illetve a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt – 6,5 százalékkal növekedett az előző év azonos negyedévéhez mérten – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 06. 13., 06:35
epizód: 2022 / 6   |   hossz: 19:01
A kamerás megfigyelés csak „célhoz kötött” lehet, de a célok meghatározásakor is körültekintően kell eljárni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd. A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda irodavezető partnerét a munkavállalók megfigyelésére, a kamerák elhelyezésére vonatkozó szabályokról, az élőképekre vonatkozó speciális előírásokról és a technika fejlődés nyújtotta lehetőségek jogi korlátairól kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS