Győrffy Balázs: sok a kihívás a magyar agráriumban

2018. 11. 15., 14:30

Gazdasági súlyán felül, stratégiai ágazatként kell kezelni az agrár- és élelmiszergazdasági szektort. Erős agrárium nélkül elképzelhetetlen a vidék, és ezáltal Magyarország fejlesztése – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a Virágzó Kesztölc Egyesület és a köztestület által közösen rendezett Magyar Falvak Konferencián.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017-ben 220 ezer főt foglalkoztattak Magyarországon a mezőgazdaságban, az agrárium 3,3 százalékkal részesedett a GDP-ből.

„A látszólag alacsony számok mögé nézve azonban hangsúlyozni kell, hogy a mezőgazdaságnak ma már nem csak az élelmiszeralapanyag-termelés a feladata, hanem a környezet és a természet védelme, a biológiai sokféleség megőrzése, a vidéki életfeltételek javítása, a vidéki munkahelyek megőrzése. Ezért kulcsfontosságú, hogy hazánkban is a gazdasági súlyán felül, stratégiai ágazatként kezeljük az agrár- és élelmiszergazdasági szektort, és fejlesszük az agráriumot” – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a Virágzó Kesztölc Egyesület és a köztestület által rendezett Magyar Falvak Konferencián, Kesztölcön.

A NAK elnöke elmondta: az agrárium és a vidékfejlesztés az 1990-es évek közepétől alkot egy közös egységet az Európai Unióban: ez a két terület 1995-ben, az Európai Tanács által elfogadott Vidéki Térségek Európai Kartájában forrt össze.

Ez később a támogatásokban is testet öltött: az 1996-os Corki Nyilatkozat értelmében 2000-től átalakult az európai Közös Agrárpolitika, és megjelent a vidékfejlesztési pillér. Ennek máig érvényes célkitűzése az, hogy a vidéki területeken előmozdítsa a 

fenntartható fejlődést, és hogy olyan többcélú mezőgazdaság működjön Európában, amely nem csak élelmiszer-alapanyagot állít elő, hanem a környezet- és tájvédelemért is felel.

Az elmúlt években jelentős fejlődést tudott felmutatni a hazai agrárium: 2010 óta folyó áron másfélszeresére nőtt az agrárium kibocsátása, ugyanebben az időszakban az agrárexport is
50 százalékkal bővült. „Ugyanakkor a hazai agrárium előtt még számtalan kihívás áll, ezekre a nemrégiben bemutatott, a NAK portálján is elérhető többéves fejlesztési programcsomagunkban igyekeztünk válaszokat találni. Azon dolgozunk, hogy a kormányzattal együttműködve megvalósítsuk az ebben foglaltakat, hozzájárulva ezáltal a vidék fejlesztéséhez” – mondta Győrffy Balázs.

A NAK elnöke hozzátette: „a vidékfejlesztés létfontosságú Magyarország jövője szempontjából, hiszen ez nem csak a vidéki, hanem közvetve a városi lakosságra is kihat. Ezért is üdvözlendő a kormányzat által meghirdetett Magyar Falu Program, amely új fejezetet nyithat a vidék életében”.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 17:10:00
Lezárult a NAV KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS