Hamis volt az a 41 ezer üvegnél is több parfüm, az a 16 ezer napszemüveg és az a csaknem 5 ezer kozmetikai termék, amit a NAV munkatársai egy budapesti raktárépületben foglaltak le. A jogtulajdonosoknak okozott kár megközelíti az egymilliárd forintot.
A pénzügyőrök egy budapesti raktárépületet ellenőriztek, ahol különböző „márkásnak” tűnő termékre bukkantak. A kozmetikai szettekről, a bluetooth hangszórókról, a különböző márkajelzéssel ellátott parfümökről (Gucci, Hugo Boss, Dior, Giorgio Armani, Chanel stb.) és napszemüvegekről (Carrera, Oakley, Police stb.) a szakértők egyértelműen megállapították, hogy azok mind hamisítványok.
A gigantikus méretű „árukészlet” összeszámolása két napig tartott, amely alatt összesen 41 ezer üveg (3700 liter) parfüm, 16 ezer napszemüveg, 5 ezer különféle szépségápolási termék, valamint 250 JBL hangszóró utánzat került elő.
A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért is fontos, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve is magas egészségügyi kockázatot jelenthetnek.
A NAV munkatársai a hamis árukat lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak. (NAV)
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.