A bizalmi vagyonkezelésről és a hosszú távú vagyonmegőrzésről tartott vállalkozói fórumot a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Szervezete március 18-án.
Az Andersen Adótanácsadó Zrt. szakértői tartottak előadásokat a VOSZ budapesti központjában tartott rendezvényen. Dr. Pauker Zoltán igazgató bevezető előadásában az alapvető tudnivalókról és a gyakorlati előnyökről beszélt, mint mondta, a bizalmi vagyonkezelés az öröklés egyik legjobb alternatívája. Munkatársa, dr. Kapin Fanni a vagyonkezelő alapítványok lehetőségeit ismertette, Mihályfi Réka pediga holdingstruktúrák és a vagyonszeparáció nyújtotta előnyöket mutatta be.
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.