Debrecenbe került idén a Fiatal Vállalkozói Díj

2019. 11. 24., 09:30

Zajdó Csaba, az Innonic Group és a Shoprenter 37 éves tulajdonosa vehette át az idei Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A debreceni üzletember cégcsoportjának áruházain keresztül realizálódik a teljes magyar internetes kereskedelem több mint 20 százaléka.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjjal a FIVOSZ azokat a mindennapi hősöket ismeri el, akik fiatal koruk ellenére komoly értéket teremtenek mind pénzügyileg, mind társadalmilag.

,,Az elismerés azért kifejezetten fontos, mert aki megkapja, egy teljes évig példaként szolgál több százezer fiatal vállalkozó számára Magyarországon” – mondta Blaskovics Dávid, a FIVOSZ alelnöke.

A díjat Kovács Patrik, a FIVOSZ alapító elnöke és Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Innovációért felelős helyettes államtitkára adta át Zajdó Csabának, az InnonicGroup és a Shoprenter tulajdonosának.

A debreceni üzletember egyetemistaként alapította meg az első vállalkozását. Azóta a webshopokat és oninekiskeserekedelmi megoldásokat fejlesztő vállalkozás cégcsoporttá fejlődött.

Zajdó Csaba társadalmi értékteremtésben vesz részt, Debrecenben vállalkozási ökoszisztémát fejleszt építve ezzel a helyi vállalkozói közösséget. Több ezer kereskedő számára tette lehetővé, hogy milliós fejlesztés helyett bárki, havi pár ezer forintból webshopot indítson, mindössze egy óra alatt. Cégcsoportja nem csak Magyarországon árulja megoldásait, világszinten több mint 65 ezer kereskedő használja valamely terméküket.

„Bár én kaptam a díjat, a nálunk dolgozó közel száz főnek köszönhető, hogy ilyen szépen fejlődünk. Hálás vagyok Debrecen városának és az egyetemnek, akik ontják magukból a fiatal tehetségeket. Köszönet a FIVOSZ-nak is, amelynek már sok-sok éve tagjai vagyunk, és nagyon sokat támogatott bennünket. Remélem, hogy jó példakép lehetek a következő egy évben a fiatal vállalkozóknak” – mondta Zajdó Csaba.

Rekord a Fiatal Vállalkozók Hetén


Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadására a Fiatal Vállalkozók Hete programsorozat zárásaként került sor péntek este a Gundel étteremben. Rekordszámú, több mint 12 ezer vendég regisztrált 2019-ben országszerte a Fiatal Vállalkozók Hetére. Az üzleti és karrier show-t idén 6 vidéki városban és Budapesten, a Bálnában rendezte meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége.

Az ingyenes programsorozaton ismert és sikeres vállalkozók, üzletemberek, állami szereplők előadásait és beszélgetéseit hallgathatták meg az érdeklődők. Az idén 12. alkalommal megrendezett Fiatal Vállakozók Hetének célja, hogy megfelelő ösztönzést és ötleteket találva gyorsabban tudjanak sikeressé válni a résztvevők.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS