Bodó Sándor: már több mint 50 milliárd forint ágazati bértámogatást fizettek ki a vállalkozásoknak

2021. 03. 10., 17:30

A megítélt támogatások 99 százaléka, összesen mintegy 50 milliárd forint megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira. Az ágazati bértámogatási programban eddig 117 ezer munkavállalójuk megtartásához kértek segítséget a járványhelyzetben tevékenységüket legalább részlegesen szüneteltetni kényszerülő vállalkozások – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az MTI-vel.

A kifizetések felgyorsítása érdekében a megítélt támogatások előleg formájában jutnak el a cégekhez. A hétfőtől hatályos veszélyhelyzeti intézkedésekkel párhuzamosan a támogatotti kör további szektorokkal bővült. A kormány ezzel újabb 100 ezer munkavállaló munkahelyének megvédését tette lehetővé. A bértámogatás esetükben már a márciusi bérekre is kérhető, egészen a hónap végéig – jelezte az államtitkár.

A programban a támogatott munkavállaló bérének felét térítik meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedi, így a munkabér mintegy kétharmadát fedezi a vállalkozások talpon maradása, az álláshelyek megőrzése, a képzett szakemberek megtartása érdekében.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a vállalkozások 44 százaléka kis-, 31 százaléka mikro-, 19 százaléka közép- és 6 százaléka nagyvállalkozás. A támogatottak közel 60 százaléka a vendéglátás, több mint 14 százaléka a szálláshely szolgáltatás nemzetgazdasági ágban dolgozik. A legtöbb munkavállalóra a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyékben kértek támogatást a vállalkozások.

Bodó Sándor hangsúlyozta: a Innovációs és Technológiai Minisztérium a járványhelyzetben is elsődleges feladataként kezeli a munkahelyek megtartását. Magyarország az elmúlt évtizedben nemzetközi összevetésben is kimagasló eredményeket ért el a foglalkoztatás bővítésében, a munkaalapú gazdaság kiépítésében. A kormány a Gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseivel több mint 1,6 millió hazai munkavállalón segített. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS