Bárdos Kristóf: Legnagyobb dobásunknak a nemzetközi piacra lépést tartom

Bárdos Kristóf: Legnagyobb dobásunknak a nemzetközi piacra lépést tartom
2022. 02. 22., 08:57

Most értünk abba a szakaszba, hogy nemzetközi kisvállalkozásból nemzetközi középvállalattá nővünk, ennek minden nehézségével és szépségével együtt – mondta az Üzletemnek Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapító-ügyvezetője.

CÉGES LEGEK sorozatunk 21. cikkében a Green Fox Academy legjeit Bárdos Kristóf, a Green Fox Academy társalapító-ügyvezetője osztja meg az olvasóval.

Az előző év LEGNAGYOBB tanulsága:

Válságban is lehet növekedni. A pandémiának erős hatása volt a Green Fox Academy működésére, számunkra kifejezetten pozitív hozadéka is volt. Karrierváltók számára szervezünk szuperintenzív, illetve munka mellett végezhető programozó képzéseket, valamint közép- és nagyvállalati partnereink számára képezünk szoftverfejlesztő szakembereket, az adott cég igényei szerint. Az IT szektort egyre fokozódó munkaerőhiány jellemzi, ezért számos olyan innováció, amit az elmúlt két évben bevezettünk, a Green Fox Academy stratégiájának eleve része volt. Már dolgoztunk olyan új szolgáltatások fejlesztésén, mint például a hallgatók körét kibővítő online oktatás elindítása, az alternatív finanszírozási lehetőségek biztosítása, vagy a vállalatok intenzívebb bevonása a szakmai képzésekbe és a corporate bootcamp modell széles körű bevezetése Magyarországon. A pandémia olyan helyzetet teremtett, amely igazolta a stratégiánk helyességét és némiképp felgyorsította a terveink megvalósítását. Elkötelezett és profi csapattal dolgozunk, nekik köszönhetően gyorsan és jól alkalmazkodtunk az új helyzethez.

Az idei év LEGFONTOSABB célkitűzése:

A Green Fox most ért abba a szakaszba, hogy nemzetközi kisvállalkozásból nemzetközi középvállalattá nővünk, ennek minden nehézségével és szépségével együtt. A legfontosabb célkitűzésünk, hogy tovább bővítsük az IT szakmákba belépők körét, minél több ember számára tegyük elérhetővé az ehhez szükséges tudást, meggyőződésünk, hogy ez a jövő útja. Ebben szemléletváltást hoz a corporate bootcamp képzési modellünk, mert a munkaadó és munkavállaló számára is az a legelőnyösebb és leghatékonyabb, ha a vállalatok már a szakemberek képzésében aktívan részt vállalnak. A hallgatók számára csökkenti a karrierváltás kockázatát, a cégek számára pedig rövid idő alatt biztosít megfelelően képzett szakembereket. Idén arra fókuszálunk, hogy sikeres vállalati együttműködéseink révén megmutassuk, hogyan lehet a munkaerőpiac általános problémáit egyedi, testreszabott megoldásokkal kezelni.

A vállalkozás eddigi LEGNAGYOBB dobása:

A nemzetközi piacra lépést tartom a legnagyobb dobásunknak, büszke vagyok arra, hogy stabilan három országban vagyunk jelen a régióban, Magyarország mellett Csehországban és Szlovákiában. Mindhárom piacnak megvannak a maga kulturális, társadalmi és gazdasági sajátosságai, megtanultunk ezekhez alkalmazkodni, junior programozó képzésünket is sikerült a lokális piacokra szabnunk, miközben megőriztük a green foxosságunkat. Ez nem volt mindig egyszerű, sokat tanultunk mindkét piacra lépésből, ami a további nemzetközi terjeszkedési céljaink elérésében is segíteni fog.

A LEGBOSSZANTÓBB pillanat a vállalkozás történetében:

Van egy olyan rossz szokásom, hogy ha kitűzök egy célt, azt nagyon gyorsan szeretném elérni. Vállalkozóként ez még jó is lehet, de nagyon bosszantó tud lenni, amikor lassabban történik valami, mint ahogy szeretném.

A vállalkozás életében a LEGDRASZTIKUSABB váltás/változtatás:

Említettem már a nemzetközi nyitást, a legdrasztikusabb változást ez hozta a vállalkozásunk életébe. Nagy váltás volt egyszerre több lokációt üzemeltetni, miközben azt is meg kellett tanulnunk, hogy nemzetközi csapatként jól tudjunk együttműködni. Ez a kulturális különbségek miatt nem mindig egyszerű. Szerencsére a képzésünkön nagyon sok a külföldi hallgató már a kezdetektől, illetve vállalati partnereink számára rendszeresen tartunk egyedi képzést többek között Kínában és Szingapúrban, ezekből nagyon sokat tanultunk. Hogy egy példát mondjak: a módszerünk fontos része, hogy a hallgatóink kérdezzenek, Kínában ennek nincs hagyománya, mi megtanultunk ehhez igazodni. Az ilyen tapasztalatok a csapatunk építésében is sokat segítenek.

A LEGHATÉKONYABB működéshez szükséges új feladatok:

Eddig többnyire olyan munkatársakkal dolgoztunk együtt, akik akár vezetőként is részt vettek operatív feladatokban, ez egyszerűen a méretünkből adódott. Most azonban elértünk arra az érettségi szintre, hogy a hatékony működéshez fontos a specializáció, a fókusz megteremtése. Éppen ezért azt látom most fontos feladatunknak, hogy felvegyünk olyan új munkatársakat, akik kifejezetten ügyfélkommunikációra szakosodnak, tehermentesítve ezzel senior kollégáinkat, hogy ők a fejlesztésre, vezetésre tudjanak fókuszálni.

Az eddigi LEGDRÁGÁBB beruházásuk:

A cseh iskolánk megnyitása mellett a legdrágább beruházást az utófinanszírozás bevezetése jelentette, hiszen azoknak a hallgatóknak, akik ezt az opciót választják, tulajdonképpen mi hitelezzük meg a képzést. Ezt nem bánom, hiszen a küldetésünk része, hogy minél több ember számára tegyük elérhetővé a programozó karriert. Az utófinanszírozásnak köszönhetően pedig olyanok is IT területre tudnak váltani, akik számára ez anyagilag nehézséget jelentett volna.

Erre kellene a jövőben a LEGTÖBB pénzt fordítani:

A régióban további országokban is szeretnének piacra lépni, erre kell most a legtöbb pénzt fordítanunk.

A LEGERŐSEBB konkurenst ezzel lehet legyőzni:

Nem hiszem, hogy le kellene győzni. Szerintem a verseny kifejezetten inspiráló lehet, innovációra sarkall, nem hagyja, hogy ellustuljunk. Ez egyébként sem jellemző ránk, a Green Fox 2015-ös megalapítása óta soha nem unatkoztunk.

Ezzel a LEGBONYOLULTABB ma megbirkózni az üzleti életben:

Az online átállásnak rengeteg előnyét látom, a csapatkohézió megteremtését azonban kétségtelenül megnehezíti. Azt látom, hogy most ezzel a legnehezebb megbirkózni az üzleti életben. Miközben a csapatok hatékony együttműködése szempontjából kritikus a kohézió megteremtése, online környezetben ez egyáltalán nem könnyű feladat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 10., 17:10
2025. júniusban nemcsak az elektromos és hibrid hajtásláncú használt autók iránt nőtt dinamikusan az érdeklődés, de a korábban csak stagnáló hagyományos (benzin, dízel) hajtású autók is újra szárnyra kaptak – derül ki a Használtautó.hu adataiból.
2025. 07. 09., 11:40
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-10 18:25:00
Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbit azonban így is meghaladta 1,1 százalékkal a szolgáltatások volumene az Európai Unióban 2025 áprilisában – tájékoztatott az Eurostat.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS