Az öntözésen alapszik a kertészetek jövője

2021. 07. 16., 14:30

A növekvő szárazság az Alföld szántóföldi kertészeteinek is egyre nagyobb gondot okoz, amire tartós megoldást csak a legmodernebb öntözési technológiák alkalmazása jelent. Ezeket mutatta be öntözési közösségeknek és gazdálkodóknak csütörtökön, az „Öntözés Napján” az UNIVER-AGRO Kft. és a BAUER Hungária Kft. az Univer Lakitelek–Szentkirály határában lévő kísérleti gazdaságában. Az Univer Öntözésfejlesztési Konzorcium által megvalósított közel 1,3 milliárd forintos beruházással lehetővé vált az itt lévő ültetvények öntözése a felszín feletti vízkészletekből. Az ehhez szükséges, csúcstechnológiát képviselő öntözőrendszert a BAUER Hungária Kft. szállította.

A kecskeméti központú Univer Csoport számára kiemelkedően fontos cél, hogy a közelmúltban két lépcsőben korszerűsített paradicsom-feldolgozó üzemének teljes kapacitását megfelelő nyersanyaggal lássa el a helyi termelők bevonásával. Ennek elősegítésére a vállalat egy paradicsomra és más növényekre szakosodott, mára 185 hektár területen gazdálkodó kísérleti gazdaságot létesített, amelyet a 2014-ben létrehozott UNIVER-AGRO Kft. működtet.

A versenyképes alapanyag-ellátás érdekében a szántóföldi zöldségtermesztésben a legújabb technológiákat, eljárásokat (palántázás, több módon történő öntözés, tápoldatozás) és fajtákat kell alkalmazni. Az Univer kísérleti gazdasága ezeket vizsgálja és mutatja be, az új fajták tesztelésének tapasztalatait pedig továbbadja azoknak a környékbeli termelőközösségeknek, amelyek az új paradicsom-feldolgozó üzemét ellátják kiváló minőségű magyar nyersanyaggal.

A kísérleti gazdaság saját palántázó, talajművelő és betakarító gépeivel további szolgáltatásokat is nyújt az Univer Product Zrt. termelőinek. Ezen felül otthont ad az Univer paprikanemesítési és vetőmag-előállító üzletágának is.  A gazdaságban évente 35-40 hektáron ipari paradicsom termesztése folyik, valamint paprikafélék (fűszerpaprika, pritamin és kápia), csemegekukorica és gabona is része a vetésforgónak. A környezetterhelés csökkentése kiemelt jelentőségű feladat, ezért 6 hektáros területen ökológiai gazdálkodást folytat a társaság, különös figyelemmel a fűszerparika környezetkímélő termesztéstechnológiájának kidolgozására.

A Bács-Kiskun megyei Lakitelek-Szentkirály határában létesített kísérleti gazdaságban a növénytermesztés vízigényének kielégítésére az elmúlt években többlépcsős fejlesztések mentek végbe. Először hét kút adta az öntözővizet a gazdaság ültetvényeinek. A 2021-ben üzembe állított új öntözőmű már a felszín feletti vízkészleteket is hasznosítja.A legkorszerűbb vízellátási technológiával, digitális vezérlő és ellenőrző egységek alkalmazásával végzi a vízpótlást. Ez a fejlesztés az Univer Öntözésfejlesztési Konzorcium keretei között valósult meg közel 1,3 milliárd forintos támogatott beruházással. Ezzel mintegy 15 kilométerről, a Tiszából oldják meg az ültetvények vízellátását.

A példamutató fejlesztés öntözőberendezéseit a szakterületen nagy tapasztalatú, minden részletre kiterjedően kiemelkedő minőségre törekvő BAUER Hungária Kft. biztosította. A BAUER Csoport a legszigorúbb európai normák szerint tervezi és valósítja meg öntözőrendszereit, megoldásaiban öt földrészen szerzett tapasztalatai összegződnek. Az agrártermelők számára Magyarországon is problémát jelent a fokozódó szárazság, amelynek hatása a BAUER intelligens és takarékos öntözési rendszereivel ellensúlyozható. Ezekkel ugyanis lehetséges a hatékony és pontos vízkijuttatás az öntözött terület minden pontjára.

A konzorcium 5 „center” öntözőgépet és 3 „lineár” öntözőgépet vásárolt a BAUER Hungária Kft-től. A berendezések kialakítása lehetővé teszi, hogy az UNIVER-AGRO a legrugalmasabban és költséghatékonyan tudja öntözni területeit. A berendezésekkel olyan vízcseppméretek és öntözésintenzitás érhető el, ami a leginkább hasonlít a természetes esőéhez. A szórófejek állítható magasságúak, így a talaj- és növényközeli vízkijuttatással akár 10-15 százalékkal is csökkenthető a párolgási veszteség. A BAUER Hungária Kft. szállította a teljes hálózat működéséhez szükséges szivattyúkat, és a teljesen automatizált működéshez nélkülözhetetlen öntözésvezérlést is.

Az UNIVER-AGRO és a BAUER Hungária a beruházás során szerzett speciális tapasztalataikat osztották meg a térség termelőivel csütörtökön a kísérleti gazdaságában megtartott „Öntözés Napja” rendezvényen. A nagysikerű eseményen részt vettek négy környező település (Lakitelek, Nyárlőrinc, Szentkirály és Tiszaalpár) öntözési közösségeinek képviselői és számos mezőgazdasági vállalkozás. Csak e települések mintegy 300 hektár öntözhető, öntözendő kertészeti, mezőgazdasági területet képviselnek. A BAUER Hungária jóvoltából távolabbi régiókból is érkeztek szakemberek, gazdálkodók.

A szakmai előadásokkal és területszemlével egybekötött rendezvény házigazdái bemutatták vendégeiknek a teljes öntözőművi fejlesztést a tervezéstől a kivitelezésen át egészen az üzemeltetésig. Mindezt annak érdekében tették, hogy a jövőben még több homokhátsági gazdálkodó tudja kertészeti területének öntözésével fenntarthatóan és versenyképesen ellátni a hazai élelmiszeripart kiváló magyar mezőgazdasági nyersanyaggal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 01. 06., 20:45
2025-ben jelentős változás következik be a perindítás költségeiben, mert módosulnak a bírósági illetékek. Változik az elsőfokú bírósági eljárásban fizetendő bírósági illetékek számítása, a kisebb értékű perek illetéke csökken, de a perérték növekedésével jelentősen növekszik a fizetendő illeték. A legfontosabb tételeket dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2025. 01. 06., 20:06
Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint a GDP bővülése a 2024-ben várható 0,6 százalék után 2025-ben elérheti a 2,2 százalékot. A magyar gazdaság növekedésének motorja a fogyasztás lehet. Az infláció 2025 közepéig mérsékelt maradhat, majd ismét növekedni kezd. Előrejelzésük szerint az euró átlagos árfolyama 2025-ben a 412– 419 forintos sávban fog mozogni.
2025-01-03 17:05:00
A kulturális, művészeti, tudományos, oktatási, szórakoztatási, sport- vagy más hasonló eseményekre, rendezvényekre, például kiállításokra, vásárokra és bemutatókra belépést biztosító és egyéb, járulékos szolgáltatások teljesítési helye főszabály szerint az esemény, rendezvény megrendezésének helyszíne – hívja fel a figyelmet a NAV.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!
2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS