A megyei Prima-díjátadó gálára Rumpler Hajnalka, écsi divattervező készítette el Pálfalvi-Pottyondi Nóra műsorvezető ruháját, amit ezúttal is jótékony célra ajánlottak fel.
A ruhakölteményt egy fiatal művésznőnek, Gőgh Laurának, a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium kiváló tanulójának ajándékozták – számolt be a Kisalföld.
A 150 ezer forintos estélyi árát a tervezőnek a Győr-Moson-Sopron megyei VOSZ vállalkozói fizették ki, amit Hajnalka ajánlására a Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola alapítványának utaltak. A támogatásból egy színes nyomtatót vásárolt az intézmény, hogy az autista tanulók fejlesztését támogathassák.
A képen dr. Kovács Péter a VOSZ megyei elnöke, Rumpler Hajnalka divatterező és Nagy László igazgató. Fotó: Nagy Gábor
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.