A kormány megelőlegezi a magyar cégeknek szánt EU-s támogatást

2021. 09. 09., 11:30

A kormány már idén megelőlegezi a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást – jelentette be a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Szijjártó Péter.

Az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között, mintegy 22 milliárd forintnyi forrás állna rendelkezésre a Brexit miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok számára Magyarországon – tájékoztatott a külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint az Európai Unió ezt a forrást csak 4 esztendőn keresztül elhúzva, 2025-ig adná oda, ezért volt szükség a legújabb gazdásági döntésre.

„Úgy döntöttünk, hogy nemzeti forrásból megelőlegezzük ezt az európai uniós forrást, így pályázati lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a Brexit miatt most nehézségekkel, kihívásokkal szembesülnek” – jelentette be Szijjártó Péter.

Jövő héttől megnyílnak a pályázati lehetőségek, amivel még az idei év végéig 22 milliárd forintos keretösszegben támogatást nyerhetnek a Brexit miatt kihívások elé kerülő vállalatok beruházásai. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-01 18:41:00
Az Atkins és a COVVI, egy leedsi székhelyű kézprotézis-fejlesztő olyan robotikai megoldást fejleszt, ami közel ugyanolyan kézügyességgel bír, mint az ember. A cél az, hogy erősen sugárzó környezetekben vegyék hasznát, távvezérlésű manipuláló eszközként.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS