A családi vállalkozások győztesként kerülhetnek ki a COVID-válságból

2021. 05. 18., 11:30

A kis- és középvállalkozásokat általában a rugalmassággal és az optimizmussal társítják, ennek ellenére igencsak megviselte őket a koronavírus-járvánnyal járó egészségügyi és anyagi bizonytalanság. Ám az olyan családi vállalkozásokra jellemző értékek, mint a generációk közti együttműködés, a közösségi szerepvállalás és a hitelesség a jövőbeli sikerük katalizátoraivá válhatnak.

A COVID-járvány következtében kialakuló gazdasági recesszió nem tesz különbséget kisvállalkozások és multinacionális vállalatok között: minden piaci szereplőt megérintett bizonyos mértékben iparágtól, tulajdonosi struktúrától és mérettől függetlenül. Még azokat a kis- és közepes méretű vállalkozásokat is, amelyek alkalmazkodó- és ellenállókészségükre építették sikerüket.

A munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségéről, biztonságáról és jóllétéről, alkalmazkodva a pandémiás helyzet hetente változó feltételeihez. Emellett pedig biztosítaniuk kell pénzügyi válságállóságuk alapját is, áthidalva ezzel a szervezeti szintű működési zavarokat. A krízismenedzsment tehát nagy nyomást helyezett a kkv-kra, ugyanakkor rávilágított azokra a lehetőségekre, amelyek a válságból való kiemelkedésük és növekedésük sikerstratégiái lehetnek.

Ezek egyike a generációváltás: a járványhelyzet sok esetben megszakíthatta a családi vállalkozások üzleti folytonosságát, ráirányítva a figyelmet az utódlás kérdéskörére.

„A mostanihoz hasonló válsághelyzetek átmenetet képezhetnek, amelyben a fiatalabb generációk tagjai jobban bevonódhatnak a vállalkozásba, és értékes munkaerejükkel, világlátásukkal és szaktudásukkal hozzájárulhatnak annak sikeréhez” – fogalmaz dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai vezető partnere, majd hozzáteszi: „A járványhelyzet a kisebb cégeknél is felgyorsította a digitális forradalmat, így az Y-Z generáció készségszintű technológiai tudása jelentősen javíthatja egy vállalkozás versenyképességét.”

A járvány során a családi vállalkozások is hősies szerepbe kerülhettek az egészségügyi dolgozók és az önkéntesek mellett. Nagy elismerést szereztek azok a cégek, melyek például egészségügyi védőfelszerelések gyártására adaptálták üzemeiket vagy átcsoportosították munkaerejüket a védekezés támogatására.

„A családi vállalkozások gyakran generációkon át ápolják és őrzik hagyományaikat. Ha a bajban is hitelesen képviselik értékrendjüket, azt hosszútávon lojalitással díjazzák a fogyasztók” – fejti ki a szakértő.

De nem csak ebben nyilvánulhat meg egy szervezet filantróp elkötelezettsége: a jótékonysági- és magánadományokkal, stratégiai befektetésekkel, az alkalmazottak és a kisközösségek támogatásával, illetve a jövő újjáépítésének előkészítésével is reprezentálhatják értékrendjüket.

„A családi vállalkozások mindig is kitüntetett helyet foglaltak el a társadalomban, most pedig lehetőséget kaptak arra, hogy a megfelelő területekre összpontosítva előnyt kovácsoljanak inherens adottságaikból” – összegezte a Deloitte családi vállalkozásokra specializálódott csoportjának vezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 20:09:00
A szelektív hulladékgyűjtés támogatása érdekében a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. néhány éven belül több mint 60-nal, 362-re növeli a hulladékudvarok számát; minden 10 ezer lakosúnál nagyobb településen lesz hulladékudvar, a korábbihoz képest hosszabb nyitvatartással – tájékoztatott a Mol.
2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.