2023. július 19. – Információk, hírek vállalkozóknak

2023. 07. 19., 08:13

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Mi lesz a kötelező banki levélben?

Megjelent annak a jogszabálynak a tervezete, amelyben a kormány tollbamondja a bankoknak, milyen állampapír-vásárlásra buzdító levelet kell küldeniük a bankszámlás ügyfeleiknek. Az erről szóló üzenetből éppen a jelenleg legvonzóbb lakossági állampapír marad ki – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Munkaszüneti és pihenőnapok 2024-ben: megírta a Magyar Közlöny, végleges a lista

A 2023. július 13-i Magyar Közlönyben megjelent a 2024-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája.

Ötből négy embert semmilyen balesetbiztosítás nem véd Magyarországon

Magyarországon az MNB mintegy 616 ezer önálló balesetbiztosítást tart nyilván, a szerződések száma hosszú évek óta stagnál. Mintegy 8 millió ember semmilyen balesetbiztosítási védelemmel nem rendelkezik.

Tisztességtelen szerződési feltételek miatt indított pert az ügyészség egy veszprémi cég ellen

A közérdek védelme érdekében indított pert a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy csomagok szállításával foglalkozó cég ellen a Veszprémi Törvényszéken, hogy az ne alkalmazhasson a fogyasztók érdekeit sértő általános szerződési feltételeket.

K&H: kisebbségben az elégedett fiatalok

Egy negyedév alatt 14 pontról 11 pontra csökkent a K&H ifjúsági index értéke – közölte a pénzintézet. A felmérés második negyedévben készült hullámából kiderült, hogy miközben csökkent a saját életükkel elégedett fiatalok aránya, az elégedetleneké nem emelkedett, azaz többen vannak változó állásponton. A jövőt illetően viszont többségben maradtak a derűlátók: 64 százalékuk optimista, a pesszimisták aránya 16 százalékos.

3400 tonna magyar vadhúst exportálnak évente

Miközben Magyarországon még kevesen ismerik, külföldön keresett termék a magyar vadhús. A hazai feldolgozókból mintegy 3800 tonna feldolgozott vadhús kerül ki évente, aminek közel 90 százalékát az export partnerek vásárolják fel. A magyar fogyasztók elvétve találkoznak vadhússal, holott a különleges ízvilága mellett az egészségre gyakorolt hatása miatt is érdemes lenne minél gyakrabban beemelni az étrendünkbe. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiadványban gyűjtötte össze a vadhús piacával kapcsolatos tudnivalókat.

Nem állt meg a fővárosi agglomeráció túlnépesedése

Egyre több önkormányzat próbálja fékezni a folyamatot, de a főváros környéki agglomeráció lakosságának növekedése megállíthatatlannak látszik. Ezeken a településeken egyre komolyabb probléma van nemcsak az oktatási férőhelyekkel, de az alapvetőnek gondolt infrastruktúrával is.

Mi az utóöröklés?

Előfordulhat, hogy az örökhagyó végrendeletében a hagyatékból való részesedés rendjét igen hosszú időre, akár több generációra szeretné meghatározni. Ebben az esetben jöhet szóba az úgynevezett utóörökös nevezés. Ám ezt a magyar öröklési jog csak kivételes esetben teszi lehetővé. Mi az utóöröklés? Milyen esetben engedi meg a hazai jog utóörökös nevezését? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

Az e-autók lehetnek az üzemanyagok drágulásának nyertesei

A megemelkedett üzemanyagárak miatt a vásárlók többsége azt tervezi, hogy hibrid vagy teljesen elektromos modellt választ következő autónak – derül ki az EY több mint 15 ezer fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Tízből kilencen akár felárat is fizetnének a villanymeghajtásért.

Mesterséges intelligenciával és robottal egyszerűsítik az agyműtéteket

Kína AI-vezérlésű robot segíthet abban, hogy az agysebészeti beavatkozások minimálisan invazív jelleget kapjanak. A MicroNeuro névre keresztelt rendszer biztosítja a műtéti biztonságot és felszabadítja a sebészeket a terhelő feladatok alól.

Nem állt meg a fővárosi agglomeráció túlnépesedése

A fővárosi használtlakás árak emelkedése idén minden szegmensben megállt – ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az ingatlanpiac legfrissebb fejleményeit. A piaci dinamika is megváltozott: jelentősen visszaesett az érdeklődés a használt házak, illetve az exkluzív, drága lakások iránt.

Igor Prerovsky lesz a Yettel Magyarország vezérigazgatója szeptembertől

A PPF Telecom Group, a Yettel Magyarország többségi tulajdonosa Igor Prerovskyt nevezi ki a magyarországi vállalat új vezérigazgatójává. Igor Prerovsky 2023 szeptemberétől veszi át a magyarországi szervezet vezetését, és egyben csatlakozik a PPF telekommunikációs üzletágát vezető csapathoz is.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 12. 05., 10:10
Nálunk nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra – mondta az Üzletemnek Csuhay Attila, az ingatlanprojektek menedzselésével foglalkozó GPM Kft. ügyvezető igazgatója.
2023-12-08 10:10:00
A hazai kkv-szektor a 2020-ban kezdődő válságot követően 2022-ben is küzdött külső finanszírozási forrásokért. Gazdaságserkentés céljával a Magyar Állam támogatott finanszírozási formákkal bővítette a hazai idegen források kínálatát, míg egyes piaci szereplők kreatív, a hazai gyakorlatban szokatlan tőkeemelési stratégiákkal álltak elő. Az utóbbiak közül mutat be néhányat az RSM Hungary.
2023-12-07 16:10:00
Az uniós tagállamok állandó képviselői megállapodtak egy olyan új jogszabályra vonatkozó tanácsi megbízásról, amely uniós szinten megkönnyíti az egészségügyi adatok cseréjét és az azokhoz való hozzáférést.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS