2022. június 2. – Információk, hírek vállalkozóknak

2022. 06. 02., 08:27

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Gazsi Attila: Fenn kell tartani a katát, csökkenteni kell az adóéket

A VOSZ a kata megmentése érdekében csökkentené a foglalkoztatás terheit. „A megoldást az jelentené, ha a kata választása és az alkalmazotti lét közötti adó- és járulékteher-különbség olyan szintre mérséklődne, amely nem ösztönöz a munkaviszony megszüntetésére, ehhez azonban nemcsak a kata adóját kell növelni, hanem a foglalkoztatás terheit is csökkenteni szükséges – nyilatkozta Gazsi Attila, a VOSZ elnökhelyettese.

Nyári NAV-ellenőrzések: a legfontosabb tudnivalók első kézből

A nyári időszaki akciókkal, a helyszíni ellenőrzések irányaival, a tervezett fellépésekkel kapcsolatos tudnivalókat Molnár Marianna ellenőrzési szakreferens, a NAV Ellenőrzések Felügyeleti Főosztályának munkatársa foglalta össze.

GDP: így lett nekünk nyolc az első negyedévben

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2022 I. negyedévében 8,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva; a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 8,0 százalékos volt a növekedés. A statisztikai hivatal június 1-jén a részletes adatokat is közzétette.

Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021-ben

Tovább emelkedett a termőföldek ára 2021 első három negyedévében, a szántóföldek fajlagos ára a legtöbb régióban megközelítette, Közép-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon meg is haladta a 2 millió forintot.

Közelít a 800 forinthoz a benzin ára a magyar kutakon

A benzin és a gázolaj beszerzési ára is bruttó 30 forinttal emelkedik a magyar kutakon június 3-án.

Hódos Ferenc: Tervszerűen, de rugalmasan működik a Pannonia Bio

Több lépéssel előrébb látni, egy lépéssel előrébb járni. A Pannonia Bio sikere a saját kutató-fejlesztő csapatában, a változó körülményekre való felkészülési- és alkalmazkodási képességében rejlik, ami biztosítja meghatározó szerepét a gabonafeldolgozási technológiák továbbfejlesztésében – mondta az Üzletemnek Hódos Ferenc, a Pannonia Bio Zrt. stratégiai igazgatója.

Nem változott az uniós munkanélküliségi ráta áprilisban

A márciusival megegyező szinten, 6,2 százalékon maradt a munkanélküliségi ráta 2022 áprilisában az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.

Kirúgható a káromkodó munkavállaló?

A közelmúltban a Kúria egy friss döntésével tovább árnyalta képet.

Két magyar is bekerült a legmegfizethetőbb európai Michelin-csillagos éttermek közé

Több száz európai éttermet teszteltek, a határt a legolcsóbb háromfogásos menünél húzták meg, ami 30 euró alatti árat jelent, természetesen 1 főre.

Felértékelődnek a céges juttatások a növekvő infláció miatt

A magyarországi munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből 4-nél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is – derül ki az Edenred friss online felméréséből.

Élelmiszer-eredetű megbetegedések: elindult a Nébih kampánya

Az élelmiszer-eredetű megbetegedések 70 százaléka a háztartásokban történik az élelmiszerek helytelen kezelése vagy tárolása miatt. A személyes felelősségre és a megelőzést szolgáló jó gyakorlatokra hívja fel a figyelmet az Élelmiszerbiztonsági Világnap alkalmából indított társadalmi célú kampányában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Új uniós irányelv támogatja a megújuló energiaforrások használatát

Az Európai Unió Tanácsa olyan irányelvet fogadott el, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy csökkentsék az áfa mértékét az olyan termékek és szolgáltatások esetében is, amelyek összhangban vannak az EU környezetvédelmi és egészségügyi politikájával.

Kimerült az épületfelújítási program kerete Romániában

Lezárult Romániában a pályázás arra a programra, amelynek keretében tömbházlakások és közintézmények energiatakarékossá, földrengésbiztossá tételére kérhettek finanszírozást az önkormányzatok.

Metaverzum: technológiai evolúció vagy forradalom?

Mi a közös bennük: Snoop Dogg, Gucci és az amerikai hadsereg? Mindegyikük elkezdett kísérletezni a metaverzummal és felfedezni az abban rejlő lehetőségeket. A híres rapper a metaverzumban szórakoztatja rajongóit, a Gucci NFT-ket értékesít és virtuális ingatlanokat vásárol, míg a hadsereg katonai metaverzumot építi és ez csupán néhány érdekes hír az elmúlt hónapokból.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-28 19:20:00
A digitális évtized helyzetéről szóló első jelentés átfogó képet ad arról, hogy milyen eredmények születtek a digitális átállás megvalósítása terén, és mennyire sikerült elősegíteni, hogy az Unió digitális szempontból szuverénebbé, reziliensebbé és versenyképesebbé váljon.
2023-09-28 15:50:00
A Borbás városrész közelében az év végére megépülő napelemes rendszer évi átlagban mintegy 99 687 GJ villamos energiát termelhet, ami több mint 12 ezer háztartás éves villamosenergia-szükségletét fedezheti amellett, hogy éves szinten mintegy 27 ezer tonnával csökkenhet az ország szén-dioxid kibocsátása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS