2021. május 4. – Információk, hírek vállalkozóknak

2021. 05. 04., 08:30

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Átalakul a támogatási rendszer – A Pest megyei vállalkozások lehetnek a nyertesek

  • 2022. januártól nem lesznek többé hátrányban a Pest megyei cégek, sőt, ők lesznek a legnagyobb nyertesei a pályázati rendszernek – összegzi a Via Credit.

Svéd vízerőműben termelt áramot venne? Így teheti meg

  • Egyre több vállalat számára jelent kiemelt értéket a zöld energia, a cégek egy része ma már a villamosenergia-beszerzéseknél is gondot fordít arra, hogy az általa felhasznált áram milyen forrásból származik.

Tíz százalékkal nőtt a lakáshitel-állomány 2020-ban

  • A tavaly év végi több mint 4 ezer milliárd forintos lakáshitel-állomány 10 százalékkal nagyobb volt a 2019. évinél.

A májusi első árváltozás drágulást hoz az üzemanyagoknál a magyar kutakon

  • A Mol 2-2 forinttal emeli a benzin és a gázolaj literenkénti bruttó nagykereskedelmi árát szerdán.

Három nagyvállalati beruházás 1,2 milliárd forint állami támogatással

  • A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, amelyből az állami támogatás 1,2 milliárd forintot tett ki – tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter.

Mi lesz a lakásbiztosításokkal?

  • Javulhat a magyarországi lakásállomány minősége az idén elindított államilag támogatott lakásfelújítási programnak köszönhetően, a korszerűsítések miatt azonban érdemes a lakásbiztosítási szerződéseket elővenni – közölte a K&H Biztosító.

Nagy szükség lesz agrárgépészekre Magyarországon

  • Kevés az agrárgépész, pedig az átlagfizetést bőven meghaladó bért nyújtó szakmáról van szó. Az agrárgépészet népszerűsítésére ezért a fiatalokat megcélzó, online edukációs játékot indított az MKB Pénzügyi Csoport és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége.

Újra megnyílik az elektromoskerékpár-vásárlást segítő pályázat

  • Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a hatodik fordulója nyílik meg május 3. és 7. között – jelentette be Schanda Tamás.

Békéscsabán van Magyarország „kerékpáros főutcája”

  • Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából országszerte több mint 100 helyszínen elvégzett kerékpáros forgalomszámlálás adatai vélhetően részben a járványhelyzetnek betudható fordulatot jeleznek.

Hiába az uniós tagság, újratermelődik a szegénység Romániában

  • Romániában sokat fejlődtek a bérek az uniós csatlakozás óta, de az átlagos órabér még kevesebb mint harmada, a dolgozói szegénység pedig majdnem kétszerese az európai uniós átlagnak – írta Facebook-bejegyzésében Raluca Turcan munkaügyi miniszter.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.
2023-09-22 09:22:25
A fiatalok 54 százaléka részesíti előnyben az elektronikus fizetést az üzletekben. Ötödük 50-99 ezer forintért vásárol egy hónapban bankkártyával, de szintén 21 százalékuk több mint 200 ezer forintot költ el egy hónapban a K&H ifjúsági index szerint.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS