Svéd vízerőműben termelt áramot venne? Így teheti meg

2021. 05. 03., 10:00

Egyre több vállalat számára jelent kiemelt értéket a zöld energia, a cégek egy része ma már a villamosenergia-beszerzéseknél is gondot fordít arra, hogy az általa felhasznált áram milyen forrásból származik. Nem véletlen, hogy tavaly az EU-ban rekord szintre ért a származási garanciák iránti kereslet, a piac tavaly mintegy tizedével nőtt. A trendekről az MVM Partner Zrt. szakértőivel beszélgettünk. (x)

Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, illetve a vállalati ökológiai lábnyom folyamatos csökkentésére ma már számos hatékony eszköz áll rendelkezésre. Ezek közül az egyik a származási garanciák (Guarantee of Origin, GO) európai rendszere, amely lehetőséget ad a villamos energiát vásárlók számára, hogy fogyasztásukat az általuk preferált, környezetbarát forrásból fedezzék. A GO egy forgalmazható, elektronikus okirat, amely objektív, átlátható módon igazolja, hogy az adott mennyiségű megvásárolt áram megújuló, illetve károsanyagkibocsátás-mentes forrásból származik. Sőt, a dokumentumból az is kiderül, hogy mely ország, mely termelőjének mely gépegysége „gyártotta le” a megvásárolt villamos energiát.

Az elektronok természetesen nincsenek „felcímkézve”. A villamosenergia-rendszerek a fizika törvényszerűségei szerint működnek, a svéd vízerőműben termelt áram valójában nem utazik éppen abba a magyar gyárba, ahol felhasználnák. A GO segítségével azonban pontosan követhető, hogy az európai rendszer nagy egészébe mennyi fenntartható energia került be, illetve az is, hogy ebből mennyit használtak fel.

Nem véletlen, hogy 2020-ban a járványhelyzet miatt egyébként alacsonyabb villamosenergia-kereslet ellenére is 8 százalékkal nőtt Európában a GO-k iránti kereslet. A termelők által megigényelhető dokumentumot – az általuk megtermelt zöld áram mennyisége alapján – a helyi energetikai hatóság bocsátja ki. A 2014 óta működő rendszer célja, hogy támogassák a folyamatosan fejlődő megújulóenergia-szektort, hiszen ezáltal többletbevételhez juthatnak a származási garanciát kiváltó villamosenergia-termelők.

A GO-k nemzetközi piaca a fogyasztói igényekhez igazodik. Mivel a származási garanciák tartalmazzák a termelő pontos adatait, így vásárolható akár kizárólag víz-, szél-, napenergiával termelt áramot tanúsító okirat, de akár ország, akár konkrét erőmű áramát is választhatja az, aki előnyben részesíti a fenntartható termelést. Vagyis e tanúsítványrendszernek köszönhetően egy magyar üzem is működhet egy másik ország vízerőműjében megtermelt zöld energia felhasználásával.

A származási garancia végső címzettje az áram végfelhasználója, vagyis például az a vállalat, amely az őt kiszolgáló kiskereskedőtől kéri, hogy áramfelhasználásának egy része vagy egésze fenntartható forrásból származzon. A GO egy árupiaci termék, amelyet a kiskereskedő partnerei igényei alapján a nagykereskedőtől vásárol meg. A nagykereskedő pedig az árupiacokról szerzi be a szükséges dokumentumokat, amelyeknek meghatározott árfolyama van, függően attól is, hogy hol, milyen technológiával termelt zöld áramot igazol. A GO-t ugyanakkor (egyelőre) nem kereskedik tőzsdéken, jellemzően a nagykereskedők és a termelők közötti, bilaterális megállapodásokon keresztül zajlanak a tranzakciók.

Az adott országban felhasználható GO-kat a helyi energetikai hatóság adja ki, illetve a külföldi forrásból érkező dokumentumokat is honosítja. Magyarországon a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által a termelőknek kibocsátott, illetve a külföldi termelők honosított okiratai használhatók. Adott termelő adott mennyiségről szóló tanúsítványa természetesen egyszerre csak egy országban lehet aktív, így amikor például a magyar hatóság honosítja, azt megelőzően töröltetni szükséges a korábbi hitelesítő ország nyilvántartásából. A származási igazolások a kibocsátástól számított meghatározott ideig érvényesek, vagyis az azokat megvásárló végfogyasztó csak ezen határidőig használhatja fel őket. Felhasználáskor pedig törlik őket a rendszerből, vagyis életútjuk véget ér, amikor az adott fogyasztóhoz elérnek. Tehát a rendszer lehetővé teszi a megújuló energia tulajdonjogának pontos nyomon követését, és biztosítja, hogy az egyes származási garanciákat csak egyszer lehessen felhasználni.

Az MVM Partner Zrt. az MVM Csoport egyetlen villamosenergia-nagykereskedőjeként is egyre nagyobb mennyiségben kereskedik GO-val, hiszen a hazai cégek részéről folyamatosan nő az igény a termék iránt. Egyre több vállalkozás számára fontos, hogy éljen a klímaváltozás elleni harc ezen eszközével, és származási garancia vásárlásával támogassa a fenntartható áramtermelőket. Az igazoltan alacsony kibocsátású áram felhasználása ráadásul ma már komoly marketingeszközként is működik, hiszen a mindinkább környezettudatos vásárlók és ügyfelek számára közvetlen értéket jelent a fenntartható működés.

MVM Partner Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 23., 15:05
Az elmúlt évekhez képest felélénkült a kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ez is az oka annak, hogy idén rendkívüli mértékben drágultak a lakóparki ingatlanok. A zenga.hu adatai szerint Budapesten átlagosan 1,9 millió forintért hirdetik az új építésű ingatlanok négyzetméterét, ám az exkluzív budai ingatlanok esetében ennek többszörösét kérik el.
2025-04-24 18:25:00
A világ legkiválóbb mesterséges intelligencia kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és aAI Symposium 2025 szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg.

  Rovathírek: HIPA

Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.