20 millióval támogat a Pénzügyminisztérium pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő szervezeteket

2019. 11. 25., 10:15

Összesen húszmillió forintot nyert a diákok pénzügyi ismeretének bővítését elősegítő pályázatán tíz, iskolákkal együttműködő alapítvány. A nyertes pályázatok példaértékűek, másolandó modellek lehetnek a legtöbb iskola számára, ugyanis azok a gyerekeket játékosan, interaktívan ismertetik meg a mindennapi pénzügyekkel – tájékoztatott Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

A kormány pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiája kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy minél hatékonyabb eszközökkel és minél szélesebb körben szólítsa meg a fiatalabb korosztályokat – emelte ki az államtitkár. Ezt a célt szolgálta a Pénzügyminisztérium pályázata is – tette hozzá Gion Gábor.

Elmondta, a gyakorlat már igazolta, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak és érdeklődőbbek egy-egy téma iránt, ha azt játékosan és kreatív feladatokon keresztül sajátíthatják el. A tárca ezért hirdetett pályázatot olyan iskolákkal együttműködő alapítványok számára, amelyek a hagyományos tanórai kereteken túl szakemberek bevonásával szeretnének ilyen témájú programokat megvalósítani.

A nyertes pályázók olyan innovatív, gyakorlat-orientált programokat fejlesztettek ki, amelyek idővel világszerte is példaértékű modellekké válhatnak. A Pénzügyminisztérium ezeket a pilot jellegű projekteket nyomon követi, így a tanév végére már a gyakorlati tapasztalatok is rendelkezésre állnak.

Néhány, idén már megvalósuló projektet ki is emelt az államtitkár. Az egyik nyertes szervezet például nyolc állomáson keresztül navigálja végig úgy, egy izgalmas, játékos akadálypályán a gyerekeket, hogy közben a diákok a legfontosabb pénzügyi ismereteket is elsajátíthatják. Sokat segíthet a pénzügyi folyamatok megértésében az is, ha a pénzügyi felsőoktatásban tanuló hallgatókat bevonják az oktatásba.

Közölte, nagy eredményeket várnak attól a projekttől is, amelyik az informatikát integrálva egy társasjátékot fejlesztett ki erre a célra. Hiánypótló az a nyertes pályázat, amelyik saját nevelési, valamint hátrányos helyzetű gyerekeket ismertet meg a mindennapi pénzügyekkel és a takarékoskodás fogalmával. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 17., 12:50
A NAV-nak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja; az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
2025-05-15 18:25:00
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025-05-15 17:05:00
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS