Donald Trump: eddig több mint egymillió amerikain végeztek vírustesztet

2020. 03. 31., 09:15

Eddig több mint egymillió amerikain végeztek vírustesztet – közölte Donald Trump amerikai elnök szokásos napi sajtókonferencián hétfőn a Fehér Ház Rózsakertjében.

Az elnök a számot a koronavírus elleni háború történelmi fordulópontjaként méltatta. Alex Azar, a humánerőforrásokért és egészségügyért felelős miniszter – aki szintén a járvánnyal kapcsolatos kormányzati intézkedéseket irányító munkacsoport tagja – ugyancsak azt emelte ki rövid beszédében, hogy az Egyesült Államok az első ország, amely ilyen sok emberen végzett tesztet, és immár naponta több mint 100 ezer embert tesztelnek.

Donald Trump kifejtette, hogy az elkövetkező 30 nap rendkívül fontos lesz a járvány megfékezése szempontjából. „Mindegyikünknek megvan a maga feladata, hogy megnyerhessük ezt a háborút. Minden állampolgár, család és vállalkozás tehet azért, hogy leállítsuk ezt a vírust” – fogalmazott. „Ez közös hazafias kötelességünk” – mondta hozzátéve, hogy az eddig érvénybe léptetett szabályokat tovább szigoríthatják.

Bejelentette, hogy telefonon egyeztetett Giuseppe Conte olasz kormányfővel, és megígérte neki, hogy az Egyesült Államok mintegy százmillió dollár értékű védőfelszerelést küld Itáliába. Közölte azt is, hogy az Egyesült Államok is kapott más országoktól segítséget. Oroszországot és Kínát említette.

Az elnök arról is tájékoztatott, hogy az élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) jóváhagyta olyan berendezés használatát, amellyel a speciális orvosi maszkokat fertőtleníteni lehet. Egyetlen ilyen berendezés naponta 120 ezer orvosi maszk fertőtlenítését végezheti el, és a maszkokat összesen húsz alkalommal lehet újra sterilizáltan felhasználni. Ilyen berendezés már dolgozik New Yorkban, Ohióban, a szövetségi fővárosban – Washington DC-ben –, és nemsokára munkába állítanak egyet az északnyugati Seattle városában is.

Trump úgy vélekedett: az elkövetkező néhány hétben sikerül biztosítani, hogy minden beteg, bárhol éljen is az Egyesült Államokban, lélegeztetőgéphez jusson.

Az amerikai tagállamok egyébként egymás után jelentik be növekvő igényeiket a lélegeztetőgépekre. Phil Murphy, New Jersey kormányzója újabb kétezer, John Bel Edwards, Louisiana kormányzója pedig 12 ezer lélegeztetőgépet kért a szövetségi kormányzattól hétfőn. New York városa új halottasházak létrehozásához kért szövetségi segítséget.

Közben több tagállamban ugrásszerűen nőtt a regisztrált fertőzöttek és a Covid-19 halálos áldozatainak száma. Kaliforniában hétfőn több mint 5700 újabb fertőzést állapítottak meg, az egész országban pedig további 502 halálos áldozatot jelentettek hétfő estig.

Anthony Fauci járványtani professzor az újságíróknak azt mondta: arra számít, hogy ősszel az új típusú koronavírus újabb járványával kell számolni. Trump hozzáfűzte: nagyon reménykedik abban, hogy ez nem következik be.

MTI/Járai Judit, Washington

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS