Túra és gasztrotúra a 17. Tihanyi Garda Fesztiválon

2018. 11. 13., 08:00

Pénteken kezdődik a 17. Tihanyi Garda Fesztivál. A három napos programsorozaton látványhalászattal, koncertekkel, gyermekprogramokkal és főzőversennyel várják az érdeklődőket – tájékoztatott a helyi művelődési ház igazgatója.

A város halászhagyományai előtt tisztelegnek a rendezvénnyel, melynek díszvendége Gyula városa lesz – mondta Rózsa Éva Eszter, a program szervezője. Az egykori gardahalászat hagyományait eleveníti fel a szombat délelőtti látványhalászat és a garda vermelőhelyének megtekintése a tóról.

A kikötést követően a hajóállomásról az apátságig vonulnak, ahol a tihanyi perjel megáldja a halat és az újbort, ezt követően borlovagrendi avatással folytatódnak a programok. Halászlé- és halételfőző versenyt rendeznek vasárnap a Visszhang-dombon, melyre már több mint harminc nevezés érkezett.

Péntek délután a szüreti menet útvonalán szoboravatással kezdődnek a programok, aztán a hétvége mindkét napján kirakodóvásár várja a vendégeket az apátság előtti sétányon.

Szombaton kezdetét veszi a gardasütés, lesz geo- és nordic walking túra, a tihanyi asszonykórus, a gyulai Pernahajder Campbell zenekar szórakoztatja a közönséget, este zenés program zárja a napot.

Vasárnap a Pogány Madonna című film helyszíneit lehet majd bejárni, Gyerkőc(fél)sziget néven pedig családi programokat szerveznek, interaktív balatoni játszóház részesei lehetnek a legkisebbek, kézműves foglalkozáson lehet részt venni és láthatják az érdeklődők a Brémai muzsikusok című bábjátékot a Kincses színház előadásában. A zárónapon fellép Pál Dénes, Hevesi Tamás és a Búgócsiga együttes.

A garda balatoni halfajta, formája a kardpengére hasonlít. A gardák ősszel bandákba verődnek, és a rajok a Tihanyi-szorosban gyűlnek össze. A halrajok a tihanyi dombokról jól láthatók voltak a vízben, azokat a hagyományok szerint egy tapasztalt halász figyelte. Innen ered a hal népi neve, a „látott hal”. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 07., 11:25
Megérkeztek az első webes nyugtaadat-szolgáltatások a NAV-hoz. A szeptember 1-jén indult új rendszerben a papírnyugtás vállalkozások a Pénztárgép Portál egyszerű webes felületén küldhetik be a nyugtaadatokat. A rendszerben az első három napban már 20 ezer vállalkozás 424 ezer nyugta adatát rögzítette 1,5 milliárd forint értékben – tájékoztatott a NAV.
2026. 09. 07., 14:25
Budapest hagyományosan legkeresettebb kerületeiben esett vissza a legnagyobb mértékben a vevői érdeklődés az elmúlt egy évben. A legfrissebb kerületi adatok szerint a XIV. kerület iránti érdeklődés 20 százalékról 15 százalékra esett, a XIII. kerületé 25-ről 21-re, a VI. kerületé 19-ről 15 százalékra. Hasonló mértékben csökkent az érdeklődés a IX., a XI. és a VII. kerület iránt is.
2026. 09. 07., 18:25
Az ismeretek megszerzésének, rendszerezésének fontos része a kutatómunka, különösen a tudományos területeken. A kutatómunkára gyakran jön létre kutatási szerződés. E szerződéstípus legfontosabb jellemzőit dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS