Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Prima gálát Veszprémben

2019. 11. 04., 16:15

A 15. Prima Díjátadó Gálán idén három megyei Év Vállalkozója díjat is átadnak Veszprémben. Először talál gazdára a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj is.

November 15-én 15. alkalommal rendezik meg Veszprém megyében a Prima Díjátadó gálaestet.  A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Veszprém megyei Szervezetének Elnöksége és Veszprém megyei Prima Díj Alapítvány Kuratóriuma által adományozott díj közismert célja a kultúra köztünk élő, kimagasló képviselőinek, a szűkebb régiónkban élő és dolgozó kiválóságoknak erkölcsi és anyagi elismerése – olvasható a VOSZ honlapján.

Két Országos Év Vállalkozója díjazottat is bejelentenek a közönségnek, akik december 6-án, a MÜPA-ban vehetik át kitüntetésüket a VOSZ elnökségétől és a Kormány képviselőjétől.

Veszprémben idén három Megyei Év Vállalkozója díjat adnak át és idén először a megyei Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díj is gazdára talál.

A rendezvényen a VOSZ elnöke, Tolnay Tibor is jelen lesz.

A megyében ez évben is három Prima Díjast köszöntenek majd, akiket a Veszprém Megyei Prima Díj Alapítvány kuratóriuma választott ki számos jelölt közül. A jelöltállításról érdemes tudni, hogy folyamatos, a voszveszprem.hu oldalon keresztül minden vállalkozás, szervezet vagy akár magánszemély javasolhat a következő évi Prima Díjra jelölteket, akiknek neve a kuratórium elé kerül majd a jövő évi döntéskor.

A díjazottak a Magyar Tudomány, Magyar Képzőművészet és Magyar Zeneművészet kategóriákban kerültek kiválasztásra.

A nagyszerű előadások, műsorok mellett egy vendégprodukció is helyet kap majd, ami szintén egy Prima Díjjal kapcsolatos kerek évfordulóhoz köthető, ugyanis a Pannon Várszínház nagy sikerű darabjából, a Hairből láthat részletet az ünneplő közönség. Az évforduló nem más, mint a színház igazgatójának, Vándorfi Lászlónak 2009-es, éppen 10 évvel ezelőtti elismerése, az igazgató úr ekkor vehette át a Megyei Prima Díjat.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 11:26:37
Egy Csongrád-Csanád vármegyei vágóhídon és a hozzá tartozó húsüzletben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A vágóhídon olyan súlyos higiéniai problémákat tártak fel az ellenőrök, hogy annak tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS