Már eddig is sütöttek kenyeret, de most másképp állnak hozzá

2019. 02. 08., 11:00

Egy befogadó, tudatos, együttműködő társadalom kialakításáért dolgozik a British Council, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Brit Nagykövetség, valamint a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával a „Társadalmi vállalkozások az iskolákban” projekt keretében.

Az OECD tagországai oktatási rendszereinek eredményességét értékelő PISA (Program for International Student Assessment) nemzetközi felmérés eredményei szerint a magyar diákok rendszeresen alulteljesítenek az úgynevezett 21. századi képességek terén.

Ilyenek többek között a kreativitás, az innováció, az együttműködés, a kommunikáció, a kritikus gondolkodás, a technológia- és médiaértés vagy a problémamegoldás. Pedig a 21. században a modern oktatási rendszerek egyik legfontosabb feladata lenne, hogy felkészítse a diákokat a folyamatosan kialakuló új helyzetek megoldására.

Az angolszász tapasztalatokra alapozva a British Council magyarországi partnereivel egyedi programot indított, amellyel a magyar diákok fejlődését segíti. A csatlakozó iskolákban a tanárok és a diákok közösen dolgoznak majd üzleti szemléletű, innovatív társadalmi vállalkozások felépítésén, melyhez a British Council a programra felkészítő ingyenes tréning mellett, a projektek megvalósításához anyagi támogatást is nyújt az iskoláknak. Képességeik fejlesztése mellett a résztvevők egy-egy közösségben élők életét is jobbá teszik.

A projektek felépítése során kiemelten foglalkoznak a környezetvédelem, a fenntarthatóság és a szélesebb értelemben vett társadalmi hasznosság témájával is.

A szervezők a létrejövő társadalmi hatás elérése mellett, arra keresik a választ, hogyan lehet a diákok alapvető készségeit fejleszteni, például kritikai gondolkodás, együttműködés, vállalkozói készség.

„Egy ilyen projekt alkalmas arra, hogy a résztvevő tanáros és diákok is megtapasztalják, hogy erőfeszítéseikkel változást tudnak elérni a szűkebb, de akár a tágabb környezetükben is” – magyarázta Tarján Edina, a British Council oktatási és kulturális program menedzsere, majd hozzátette „a projekt a Brit Nagykövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint Budapest IX. kerületének támogatásával valósul meg, a résztvevő iskolák egy része a VIII. és a IX. kerületben működik.”

A program első szakaszában a tanárok 30 órás felkészítő tréningen vesznek részt február elején és áprilisban. A résztvevők általános és középiskolai iskolai tanárok, akik innovatív, üzleti megközelítésű társadalmi projekteken keresztül javítani szeretnék a közösségükben élők életét vagy környezetvédelmi témákra akarják felhívni a figyelmet.

A képzési modul megvitatandó témákat, tevékenységeket és keretrendszert ad a tanároknak, hogy diákjaik aktívan vegyenek részt egy társadalmi vállalkozás-projektben. A háromnapos tréning során fejlesztik a tanárok tudását a társadalmi vállalkozásokról, valamint az iskolai projekt megvalósításáról.

A háromnapos tréninget Jonathan Clitheroe, a Real Ideas Organisation (RIO) kihívás-alapú oktatás szekciójának vezetője tartja. „Célunk, hogy felkészítsük a fiatal generációt a jövőre, hozzásegítsük az iskolákat az innovatív, kihívás-alapú oktatás használatára és a problémák társadalmi vállalkozás-alapú megoldására. A RIO egy úttörő társadalmi vállalkozás, amely egy jobb jövő kialakításának reményében kiváló ötletek megvalósításán fáradozik” – hangsúlyozta Jonathan Clitheroe.

„Az első nap végére rájöttem, hogy mi már ezt csináljuk, csak nem tudatosan. A már meglévő projektjeinket kell átalakítanunk és újrafésülnünk” – mondta Farczádi Bencze Tamás, a VIII. kerületi Deák Diák Általános Iskola igazgatója.

Hozzátette: „Az egyik projektünk például az, hogy a gyerekek savanyúságot, lekvárokat befőznek, kenyeret sütnek, ezentúl nemcsak hazaviszik majd, hanem tudatos kapcsolatot alakítunk ki a rászorulókat támogató szervezetekkel, és oda is kerülnek majd ezekből az elkészített termékekből.”

A programban a tanárok és iskolák projektjeik megvalósításához kisebb támogatásban is részesülhetnek. A teljes kurzus elvégzését követően a résztvevők oklevelet kapnak. A projektek elindításához első körben a tanárok irányításával iskolai csoportok alakulnak, akik megkezdik a közös munkát. A programot a tanulságok levonását célzó kerekasztalbeszélgetés zárja majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS