Januártól jön az innovációs kkv-voucher

2024. 11. 10., 19:50

Új pályázati konstrukciót hirdet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, elsősorban a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokat segítve innovációs törekvéseikben – tájékoztatott a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Az „Alkalmazott kutatási és innovációs szolgáltatások fejlesztése” elnevezésű, 2,5 milliárd forint keretösszegű pályázat keretében a Nemzeti Innovációs Ügynökségen és a Bay Zoltán Kutatóközponton keresztül a vállalkozások széles körben vehetnek igénybe – az innovációs utalványon keresztül jelentős kedvezménnyel – kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltatásokat.

„Stratégiai cél, hogy 2030-ra minden második magyar kkv innováljon, szemben a jelenlegi egyharmados aránnyal" – mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár, hozzátéve: felmérések bizonyítják, hogy mindez a társadalom és a gazdaság egészére pozitív hatással lesz, hiszen az innovatív cégek 58 százalékkal hatékonyabban működnek, 2,5-szer több munkavállalót képesek foglalkoztatni, ráadásul 31 százalékkal magasabb bért fizetnek a nem innováló vállalkozásokhoz viszonyítva.

A program keretében a kkv-k nem közvetlen pénzügyi támogatást, hanem „innovációs vouchert” igényelhetnek, amelyen keresztül rendkívül kedvezményes feltételek mellett vehetik igénybe az innovációs szolgáltatásokat.

Az utalványt olyan innovatív vagy innovációra nyitott kkv-k és startupok igényelhetik, amelyek aktív projektfejlesztési vagy tőkebevonási szakaszban vannak. A Nemzeti Innovációs Ügynökség vállalati felmérést indít annak érdekében, hogy a vállalkozásokkal közösen alakítsa a jövő év elejétől igénybe vehető szolgáltatási csomagot. A cégek 2024. november 11-től az ügynökség honlapján elérhető űrlap kitöltésével jelezhetik igényeiket. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-18 11:05:00
A meghibásodott termék nem csak saját maga károsodhat, hanem más dologban, illetve személyben is kárt okozhat. A hibás termék által okozott kárért a gyártó felelőssége is fennállhat. Melyek a gyártói termékfelelősség alapvető szabályai? Milyen kár megtérítését lehet kérni a gyártótól a termékfelelősség alapján? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.