1,5 milliárd forintra pályázhatnak a szállodákba, éttermekbe szállító borászatok

2021. 10. 22., 13:51

1,5 milliárd forintos kerettel újranyitották a szállodákba, éttermekbe beszállító kis- és közepes borászatok támogatását – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a 9. Borkonferencia megnyitóján, ahol az új bortörvényről is beszélt.

Az államtitkár emlékeztetett: a borászatok 30 milliárd forintot kaptak technológiai beruházásokra az elmúlt években, de a minőségi alapanyaggyártás feltételeinek biztosítása mellett szükség van a bormarketing erősítésére. Feldman Zsolt kulcskérdések nevezte a bormarketingben történő előrelépést, mint mondta, erre különösen nagy szükség van, hiszen a koronavírus-járvány kedvezőtlenül érintette a borászatokat.

Az államtitkár szólt a hosszú szakmai előkészítés után augusztusban hatályba lépett új borjogi törvényről, amely a korábbinál gyorsabb, egyszerűbb, rugalmasabb szabályozást ígér. Az egy éves átmeneti időszakkal számoló törvény egyes elemei fokozatosan lépnek hatályba, így mindenki számára lesz idő az újdonságok befogadására, és a szabályozás során, például az ePincekönyv használatánál különbségeket tettek kis-és nagyobb borászatok között.

Feldman Zsolt előadásában elmondta: 19 sikeres pályázóval 3,6 millió eurós forrásból finanszírozott promóciós program indult, amely 16 uniós és 12 unión kívüli országban teszi lehetővé a borászati termékek promócióját. A programot 2022-ben újra megnyitják. 

Három milliárd forint tervezett keretösszeg fordítható a kizárólag eredetvédett borászati termékek belpiaci (uniós) promóciójára, amely a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa révén valósul meg. Ezen felül az Agrármarketing Centrum több  programot indított és tervez indítani a borexport ösztönzésére - így  a Hungarian Wine Business Program, a Borexport Akadémia és a Hungarian Wine Summit –, ráadásul a kormány az eddigi  150 millió forintról több mint 860 millió forintra emelte a bormarketing nemzeti költségvetésből történő támogatását a következő években.

Felhívta a figyelmet egyebek között arra is, hogy 1,5 milliárd forintos kerettel újranyitották a szállodákba, éttermekbe beszállító kis- és közepes borászatok támogatását. A feltételeknek megfelelő vállalkozások október 26-ig adhatják be támogatási kérelmüket. Az államtitkár jelezte, hogy a borászatok technológiai fejlesztésére jövő év január 15-e és február 15-e között ismét lehet majd támogatási kérelmet benyújtani.

MTI/AM Sajtóiroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS