Hat cég nyerte el a Kincentric Legjobb Munkahely díját

Hat cég nyerte el a Kincentric Legjobb Munkahely díját
2022. 02. 09., 10:32

Tehetségfókusz, magas elkötelezettség és fejlett szervezeti kultúra – ez a közös abban a hat cégben, amelyek elnyerték a Kincentric Legjobb Munkahely díját. A Kincentric szakemberei arra is rámutatnak, hogy a munkavállalók elvárásai megváltoztak a munkahelyükkel kapcsolatban, a legjobb vállalatok versenyelőnyét emiatt az elkötelező szervezeti kultúra és tudatos vezetői működés jelenti.

Míg 2020 első felében világszerte kiemelkedő munkavállalói élmény és magas elkötelezettség volt megfigyelhető, a hosszúra nyúlt pandémia hatására a munkaerőpiacon is gyors változások mentek végbe. Az elkötelezettség visszaesésével egyidejűleg egyre nagyobb lett az előnye azoknak a cégeknek, akik hatékonyan és gyorsan tudtak reagálni a megváltozott körülményekre és munkavállalói igényekre. Ezt támasztja alá a Kincentric Legjobb Munkahelyek Program felmérése is, ahol 109 000 magyar munkavállaló véleménye alapján vontak le fontos következtetéseket.

Az eredmények alapján jól látható, hogy míg Magyarországon a munkavállalók 61 százaléka elkötelezett munkaadója iránt, a Legjobb Munkahelyek ehhez képest 83 százalékos elkötelezettségi eredményt tudnak felmutatni. Még nagyobb a szakadék a szervezet megtartó képességét vizsgálva.

Míg egy átlagos magyar vállalatnál csupán a kollégák 37 százaléka gondolja úgy, hogy cégük meg tudja tartani legjobb embereit, a Legjobb Munkahelyeknél ez az arány jóval magasabb, 66 százalék. A pandémia felerősítette a kultúra szerepét is a tehetségek céghez vonzásában és megtartásában. A Legjobb Munkahelyeknél a kollégák 83 százaléka számára egyértelmű iránymutatást nyújt a cég küldetése, az átlagos hazai vállalatoknál ez az arány csupán 60 százalék.

Kincentric Legjobb Munkahelyek 2021 díjat az alábbi cégek nyerték el:

  • Cisco Systems Magyarország Kft.
  • HARTMANN-RICO Hungária Kft.
  • Hilti Hungaria Szolgáltató Kft.
  • JYSK Kft.
  • profession.hu Kft.
  • WHC Csoport

Az elmúlt 2 év változásai a klasszikus munkáltató-munkavállalói erőviszonyok felborulásával egy új helyzetet teremtettek a munkaerőpiacon. A Munkavállalók lázadásának is hívható globális trend arra mutat rá, hogy a kollégáknak jóval nagyobb terük van abban, hogy meghatározzák hogyan, honnan és mikor szeretnék végezni munkájukat.

“Azok a vállalatok, amelyek a szervezeti fejlődés hajtómotorjaként képesek erre a jelenségre tekinteni és az elmúlt év tanulságaira alapozva az agilitást hosszú távon be tudják építeni a szervezeti működésbe, jelentősen javíthatják a munkavállalói élményt és a dolgozói elkötelezettséget is” – mondta Köcse Bálint, a Kincentric ügyvezetője. 

Ezeket a trendeket figyeli és kutatja a Kincentric, kézzelfogható megoldásokat kínálva a változó munkaerőpiaci viszonyokra. A kutatási eredmények alapján jól látható, hogy 2022-ben két területen keresztül érdemes a pozitív munkavállalói élményt építeni. Egyfelől az elkötelezett és elkötelező vezetők szerepe felértékelődött.

„A megfelelő felkészítés nélkül a vezetők sokszor nem tudják már a mindennapi kihívások kapcsán a megfelelő támogatást és törődést megadni. A távoli és hibrid csapatok hatékony menedzselése gondoskodóbb, személyesebb, elkötelezőbb vezetési működést, valamint új készségeket kívánt meg a vezetőktől” – mondta Mozgirs Tímea, a Kincentric tanácsadója és ügyfélkapcsolati vezetője.

Másfelől még fontosabb hangsúlyt kap a szervezeti kultúra felülvizsgálata és elemeinek üzleti stratégiához hangolása, ezek ugyanis nélkülözhetetlenek lesznek nemcsak a válságból való kilábaláshoz, hanem a hosszútávú sikeres működéshez.

(A Kincentric – a Spencer Stuart leányvállalata – az egyénekben és csapatokban rejlő lehetőségek feltárásán és képességeik fejlesztésén keresztül segíti a szervezeteket az eredményesebb üzleti teljesítményhez szükséges változások előmozdításában.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS