Idén közel 15 millió szál krizantémot termesztenek a magyarországi kertészetek, amire az ősz beköszöntével, halottak napja közeledtével nagy a kereslet. A sok napsütésnek köszönhetően a növények hamarabb virágoznak, már érdemes keresni őket az árusoknál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén nagyon jó minőségű a termés, egészségesek, erőteljesek a növények; a cserepes és különleges virágú, vágott fajtákból is bő a választék.
A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, kiemelhető jelentős termőterületként Dabas, Lajosmizse, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged környéke. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, a legtöbb helyen azonban korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával. Idén az előző évhez képest 15-18 százalékkal kevesebb növényt ültettek ki a kertészetek.
Ebben közrejátszott a – tavaly év végi – szaporítóanyag-beszerzéskori magas euróárfolyam és az inputár-emelkedés is. Kiöregedőben van a szakma, a termesztők mintegy tizede idén felhagyott a termeléssel. Általánosságban elmondható, hogy a krizantémtermesztés önköltsége magas, amit a termelői árakban nehéz érvényesíteni, többen például zöldségtermesztésre váltottak a virágtermesztésről.
Tekintve a krizantém erősen szezonális jellegét, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel, főképp az áru halottak napjára időzítése. A vágott virágot például több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak.
Bár idén nem volt drasztikus aszály, az elégtelen növényvédelem károkat okozhatott, valamint esetenként árnyékolást, hűtést, párásítást kellett alkalmazni. Szabadtéren történtek növénykiégések is, illetve a fóliás növényeket helyenként atka támadta meg, ami miatt markánsabb, költségesebb növényvédelemre volt szükség.
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.