Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában

Magyarország segít az Ukrajnában rekedt gabona szállításában
2022. 07. 22., 17:27

Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken az Ukrajnából érkező vasúti gabonaszállítmányok határon való zökkenőmentes, folyamatos és gyors áthaladásáról tartott sajtótájékoztatón, Eperjeske átrakó helyen.

Igyekeznek jogilag és fizikailag is gördülékennyé tenni a folyamatot – mondta Rétvári Bence.

A vámeljárást egyszerűsítették és meggyorsították. Példaként említette, hogy az Ukrajnából érkező gabona szállításánál elegendő egy nyilatkozattal igazolni az áru származási helyét. A növényegészségügyi eljárást is egyszerűbbé tették, hogy gyorsabb legyen az átrakodás.

A rendőrök, a vonatkozó előírások betartása mellett, szerelvényenként 10-15 perc alatt elvégzik a feladatukat. A gabonaszállító szerelvényeket rendkívül felgyorsított eljárási rendben fogadják, a különböző eljárások nem vesznek igénybe 1-1,5 óránál többet.

Az átrakó helyeken folyamatos munkarendben dolgoznak. A MÁV nyolc vágányt állított újra szolgálatba. Az elmúlt négy hónapban öt és félszeresére növekedett az átrakó kapacitás a Záhony Portnál és a környező átrakodó állomásokon. A meglévő átrakodó eszközök mellé mobil átrakodókat is szolgálatba állítottak. Az állami mellett magán átrakodó kapacitások is működnek.

Magyarország ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona minél nagyobb mennyiségben jusson el szárazföldön Európába, a kikötőkbe, a célállomásokra. Magyarország mindent megtesz azért, hogy az ukrán szállítmányok a világ minden részére eljussanak, ezzel enyhítsék azt az élelmiszerválságot a világban, amelyet az ukrán-orosz háború okoz. Ezzel is segítenek abban, hogy az Ukrajnában idén megtermelt gabona a raktárakba kerülhessen – mondta az államtitkár.

Hudák Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón kiemelte, a rendőrség odafigyel a schengeni előírások betartására, a megnövekedett forgalom mellett is rendelkezésre áll a létszám az okmányokat ellenőrzésére. (MTI)

A képen Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (középen) sajtótájékoztatót tart, mellette Dicső István, a Záhony-Port vezérigazgató-helyettese és Hudák Zsolt, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese

(Fotó: MTI/Vajda János)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 19., 10:00
A VOSZ idén tavasszal tisztújító választásokra készül: véget ér a 2021-től megkezdett időszak és kezdődik egy új, 2026-ban. Az elmúlt években – Eppel János elnöklevével – a VOSZ nagyot lépett előre, amelyet első sorban a VOSZ vállalkozói közösségének erősödése, a VOSZ hálózat fejlődése bizonyít.
2026. 01. 19., 09:05
1762 új traktort helyeztek forgalomba 2025-ben Magyarországon, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A számok ugyanakkor azt jelzik, hogy a piac továbbra is óvatos, a gazdák beruházási döntései megfontoltabbá váltak – írják az Agroinform.hu szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS