„Akciósan” árulták az autódiagnosztikai eszközöket, a NAV is lecsapott a lehetőségre

„Akciósan” árulták az autódiagnosztikai eszközöket, a NAV is lecsapott a lehetőségre
2023. 10. 06., 12:40

Magánszemély és autószerviz is bukott hamis autódiagnosztikai eszközökkel és illegális szoftverekkel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, akiket a NAV munkatársai ellenőriztek.

Egy internetes hirdetésre figyeltek fel a pénzügyőrök, ahol jóval a piaci ár alatt kínáltak különféle autódiagnosztikai eszközöket. A vizsgálat próbavásárlással kezdődött, az adóellenőrök ötvenezer forint értékben rendeltek egy eszközt. Amikor a megrendelt terméket átvették, a pénzügyőrök a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakértőjével folytatták az ellenőrzést. A férfi lakásában közel kilencven darab hamis autódiagnosztikai eszközt találtak.

Egy hasonló kontrollba bukott bele egy autószerviz, amikor a pénzügyőrök a JAF szakértőjével alaposan szemügyre vették miskolci műhelyét. A cég tulajdonosa ugyanis több mint húsz illegális szoftverrel dolgozott.

A két elkövető több mint százharmincmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak, ezért a pénzügyőrök az illegális termékeket lefoglalták, az elkövetőknek pedig iparjogvédelmi jogok megsértése, valamint szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt kell majd felelniük.

A hamisított autódiagnosztikai eszközök kiszűrése a piacról rendkívül fontos, hiszen évente több százmillió forint kárt okoznak a jogtulajdonosoknak. A kockázatok csökkentése és a piactisztítás érdekében a NAV a JAF munkatársaival közösen folyamatosan ellenőrzi és a jövőben is vizsgálja a diagnosztikai eszközöket és szoftvereket forgalmazókat – olvasható az adóhivatal közleményében.

Aki kétes eredetű helyről vásárol, az nem csupán önmagát veszélyezteti, hanem másokat is bajba sodorhat. A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata – ellenőrizetlen pontosságuk, esetleges értéktorzításuk miatt – a járműveknél téves beállításokhoz vezethet, így alkalmazásuk közvetve a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet!

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 20., 14:40
A Demján Sándor Program részeként 155,6 milliárd forintos keretösszeggel elindult a Nemzeti Bajnokok egyműveletes kombinált hitelprogram, amelynek célja a kkv-k termelékenységének és exportképességének növelése a zöld és digitális átállás elősegítésével.
2025. 05. 20., 10:20
Május 20-án éjfélig nyújtható be a személyijövedelemadó-bevallás, aki eddig nem nézte meg és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetet, annak a határidő lejártával az automatikusan bevallássá válik – emlékeztetett az adóhivatal.
2025-05-20 16:10:00
Munkaviszonyt nem csak cselekvőképes munkavállaló létesíthet. A törvény nem zárja el a munkaviszonytól a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen munkavállalókat sem. Mit kell tudni, ha cselekvőképtelen a munkavállaló? – teszi fel és válaszolja meg a kérdést dr. Szabó Gergely ügyvéd.
2025-05-19 19:40:00
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.