Továbbra is kiáll a KAP reformja mellett az Agrárkamara és a Magosz

2021. 06. 07., 11:30

Nem sikerült megállapodni a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról a május végi tárgyalásokon. Az Európai Tanács közeledő álláspontja ellenére az Európai Parlament még zöldebb fordulatot vett, a Bizottság pártatlansága pedig erősen megkérdőjelezhető. Mindez a tárgyalások kudarcához vezetett. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kiáll a KAP észszerű reformja mellett, és továbbra is a tanácsi álláspont érvényesülését támogatja.

Május utolsó napjaiban zajlott le a KAP-reformot érintő, az Európai Bizottság (EB), az Európai Parlament (EP) és az Európai Tanács közötti, úgynevezett szupertrilógus tárgyalás, illetve az uniós tagállamok szakminisztereit magába foglaló Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülés. A portugál elnökség optimista forgatókönyvével szemben nem született megállapodás a KAP reformjáról.

A tanácsi álláspont közeledett az EP pozíciójához, ugyanakkor az EP környezet- és klímavédelmi szempontból egy, a korábbinál még ambiciózusabb, a gazdák versenyképességét nagyban rontó javaslattal állt elő, és a KAP stratégiai terveknek az Európai Zöld Megállapodás alapján történő kiigazítását szorgalmazza. Emellett hangot adott olyan irreális elképzeléseknek, hogy például a legkisebb, 5-10 hektárral rendelkező gazdálkodóknak is be kellene tartaniuk a vetésforgóra vagy a nem termő területekre vonatkozó követelményeket.

A Bizottság a pártatlan közvetítő szerepe helyett pedig beállt az EP valóságtól elrugaszkodott célkitűzései mögé. Az agrárbiztos ezzel kapcsolatos tevékenységét az európai gazdálkodókat és szövetkezeteket tömörítő Copa-Cogeca is erős kritikával illette.

A Mezőgazdasági Különbizottság (SCA) május 31-én egyeztetett a KAP-reform tárgyalások további lépéseiről, a következő Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülést pedig 2021. június 28-29-re tervezik Luxembourgban, amikor a portugál elnökség egy újabb, egyben utolsó kísérletet tehet a megállapodás elérésére az elnökségi féléve alatt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) egyaránt kiáll a KAP észszerű reformja mellett, és továbbra is a tanácsi álláspont érvényesülését támogatja, amely egy sokkal rugalmasabb, a tagállamok sajátosságait is figyelembe vevő megközelítést tartalmaz.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fenntarthatóvá tételével egyetértünk, ugyanakkor ellenezzük minden olyan szabály bevezetését, amely ellehetetleníti az európai gazdálkodókat. A NAK és a MAGOSZ nem csak a hazai, hanem európai szintű fórumokon is a termelők és feldolgozók érdekeit képviseli, és egyben célja, hogy a trilógus tárgyalások során a tanácsi álláspontot minél inkább tükröző javaslat kerüljön majd az új KAP-jogszabálycsomagba.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.
2026-04-15 11:20:00
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.