Az idén a tavalyinál 100 ezerrel több egyszázalékos rendelkező nyilatkozat érkezett online, csaknem 1,3 millióan ajánlották fel így az adójuk egy százalékát egyházaknak, civilszervezeteknek – tájékoztatott Tállai András.
A civilszervezetek és az egyházak idén még több pénzhez juthatnak, hiszen évről-évre egyre több a felajánlás összege, 2020-ban 40,7 milliárd forint sorsáról dönthettek az adófizetők, tavaly 43 milliárdról, idén pedig csaknem 50 milliárdról. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta: az idén a tavalyinál 100 ezerrel több egyszázalékos rendelkező nyilatkozat érkezett online.
Az államtitkár szerint a családi adó-visszatérítés nemcsak azért példaértékű, mert 685 milliárd forintot hagyott a gyermekes szülőknél az idén, hanem az egyszázalékos felajánlások kezelése miatt is. A civilszervezeteknek és az egyházaknak nagy segítséget jelent, hogy a háború és szankciók okozta válságban is számolhatnak a családi adó-visszatérítés miatt kieső egy százalékokkal, azt ugyanis a kormány költségvetési támogatásként visszapótolja.
Az adókönnyítés, az adóegyszerűsítés az egyszázalékos felajánlásokra is érvényes. A bürokratikus tehercsökkentés leginkább az egyházi egyszázalékos rendelkező nyilatkozatok kitöltésén érhető tetten, hiszen már nem kell évente újra megadni az adatokat. Ha az adófizető nem vonja vissza a múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak. (MTI)
Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.