Több mint 420 milliárd forintnyi hiteligény érkezett eddig a Széchenyi Kártya GO! új termékeire, a szerződött összeg azonban ennek csupán harmada – számolt be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a Budapest Economic Forum konferencián.
Krisán László a Portfolio által szervezett Budapest Economic Forum konferencián elmondta: válság második félideje már nem a tűzoltásról, hanem az újraindításról szól. Vannak ugyanakkor jócskán vállalkozások, amelyek segítségre szorulnak, őket célozzák a Széchenyi Kártya GO! újraindítási hitelei.
A Széchenyi Kártya GO! júliusi eleji indulása óta 421 milliárd forintnyi hiteligényből 138 milliárd forintnyira kötöttek eddig szerződést, 12 ezer befogadott ügylettel szemben 5,2 ezer szerződött ügyfélnél tartanak – mondta el Krisán László, aki ezért arra kérte a banki partnereket, hogy segítsék a hitelfolyamat gyorsítását.
Az EU döntése alapján jó esély van arra, hogy a kedvezményes programok nem zárulnak le 2021 végén, hanem még fél évig érvényben maradnak – jelezte a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.