NHP Hajrá: egy év alatt több mint 34 ezer kkv jutott kedvező finanszírozáshoz

2021. 05. 05., 12:15

A 2220 milliárd forint összegben létrejött ügyletek több mint felét a működést segítő forgóeszközhitelek tették ki, míg egyharmaduk új beruházások megvalósulását szolgálta.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 áprilisában indította el a Növekedési Hitelprogram (NHP) legújabb konstrukcióját, az NHP Hajrát. Ez az egyik legfontosabb eszköz a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak tompítására, mivel minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel, széleskörű felhasználási lehetőséggel biztosít forrást a kkv-szektornak. 2021 április végéig 2220 milliárd forintnyi megkötött hitel- és lízingszerződést jelentettek a bankok az MNB felé, több mint 34 ezer hazai mikro-, kis- és középvállalkozáshoz kapcsolódóan, ténylegesen azonban ennél is több ügylet jött már létre, a megkötött szerződések volumene a 2400 milliárd forintot is megközelítheti. A konstrukció keretösszegét az MNB idén áprilisban 3000 milliárd forintra emelte.

Az NHP Hajrá konstrukció keretében eddig megkötött szerződések volumenének 33 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 56 százaléka forgóeszközhitel, 11 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt. A hitelek mintegy háromnegyedét a kereskedelem, az ingatlanügyletek, a feldolgozóipar, az építőipar és a mezőgazdaság ágazatokban tevékenykedő kkv-k vették fel. Annak ellenére, hogy az egy vállalkozás által felvehető hitelösszeget jelentősen megemelte a jegybank a középvállalatok stabilitásának megőrzése és a nagyobb beruházások elősegítése érdekében, az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan továbbra is jelentős a kisebb szereplők részaránya: a kihelyezett források több mint negyede mikrovállalkozásokhoz, harmada kisvállalkozásokhoz került.

Az MNB 2013-ban indult Növekedési Hitelprogramja fontos szerepet játszott abban, hogy a legutóbbi pénzügyi válságot követően növekedésbe forduljon a kkv-hitelezés tendenciája, ezzel jelentős hatást gyakorolva a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatásra is. Az idén 8 éves Növekedési Hitelprogramban, annak 2013-as indulása óta 70 ezer vállalkozás jutott forráshoz 5600 milliárd forint összegben. A program az MNB becslései szerint mintegy 4,5 százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez az elmúlt években. (MNB)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS