2020 legfontosabb pénzügyi eseményei

2020. 12. 30., 11:00

A pénzügyi szektorban meglehetősen aktívan telt a 2020-as év. Elindult az azonnali fizetési rendszer, rendkívüli intézkedések, mentőcsomagok jöttek a koronavírus-járvány miatt, négy év után pedig változott a jegybanki alapkamat. A Bank360.hu elemzői az év legfontosabb pénzügyi eseményeit foglalták össze, és tették idővonalra.

Elindult az azonnali fizetési rendszer

Az azonnali fizetési rendszer (AFR) indulása lehetővé tette számunkra az azonnali utalást: a bankok az utalás befogadásától számított 5 másodpercen belül feldolgozzák az utalást, attól függetlenül, hogy milyen nap vagy napszak van – tehát akár hétvégéken és ünnepnapokon is. A másik nagy változás a másodlagos számlaazonosítók bevezetése, így most már anélkül utalhatunk valakinek pénzt, hogy tudnánk a számlaszámát. Másodlagos azonosító lehet egy e-mail cím, mobil telefonszám, adószám a vállalkozásoknál vagy az adóazonosító jel a magánszemélyeknél.

És akkor jött a korona

Nem örülhettünk sokáig az új fejlesztéseknek. Március közepén, a koronavírus hazai megjelenését követően a feje tetejére állt a világ, mindenki a vírusra figyelt. A járvány gazdasági hatásait több intézkedéssel próbálta enyhíteni a kormány: általános törlesztési moratóriumot hirdetett, adókedvezményeket kaptak a vállalkozások, emellett maximalizálta a fogyasztási kölcsönök teljes hiteldíj mutatóját, a mindenkori jegybanki alapkamat + 5 százalékban.

„Az intézkedések jelentősen átrendezték a hitelpiacot, a személyi kölcsön azóta sem tudott visszakapaszkodni a járvány előtti szintre” – mondta Vrazsovits Rita, a Bank360.hu elemzője.

A mindennapi pénzügyekre is hatással volt a járvány: kártyás vásárlásoknál már csak 15 ezer forint felett kell PIN-kódot megadni – ez az intézkedés 2021-ben is velünk marad.

Mentőcsomagok a vállalkozásoknak

A járvány miatt nehéz helyzetben került kis- és középvállalatok (kkv) számára tavasszal több vállalati hitelprogramot is hirdettek: áprilisban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentette be az NHP Hajrát, mellyel legfeljebb 2,5 százalékos ügyleti kamattal juthatnak a vállalkozások plusz forráshoz. Az indulásnál meghirdetett 1500 milliárd forintos keretösszeg azóta tovább bővült, novemberben további 1000 milliárd forint bevonásáról döntött a jegybank - november végéig ennek közel a fele fogyott el.

A másik jelentős mentőmellény a vállalatok számára a Széchenyi Kártya Program új elemeinek indulása volt, május közepén. A KAVOSZ által koordinált hitelprogram állami kamattámogatással kínál kölcsönt a vállalkozásoknak. A Bank360.hu mindkét vállalati konstrukcióhoz készített kalkulátort.

Négy év után először változott a jegybanki alapkamat

2016 májusa óta éltünk együtt a 0,9 százalékos jegybanki alapkamattal, ez 2020 júniusáig volt így. Június 24-től a referenciaérték 0,75 százalékra csökkent, ami magával húzta a THM-plafont is, 5,9 százalékról 5,75 százalékra.

Július végén ismét kamatot vágott a jegybank, ekkor 0,6 százaléknál állt meg az érték - azóta ez van érvényben.

Már százezer fiatal házaspár igényelte a babaváró hitelt

Egy évvel az indulás után már százezer igénylőnél tart a babaváró hitel, amivel legfeljebb 10 millió forint kamatmentes kölcsönhöz juthatnak a fiatal házaspárok. A termék népszerűségét mutatja, hogy október végén a folyósított hitelösszeg megközelítette az 1000 milliárd forintot – azóta minden bizonnyal át is lépte ezt a határt.

A koronavírus második hulláma sokkal rosszabb, mint az első

Ősszel drasztikusan nőni kezdett a fertőzöttek száma, ami újabb intézkedéseket indokolt. Szeptember közepén jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy 2021. június 30-ig meghosszabbítják a moratóriumot bizonyos társadalmi csoportok számára. Ezt decemberben felülírta egy újabb bejelentés, amely alapján a törlesztési moratórium továbbra is vonatkozik azokra az adósokra, akikre idén. 

A járvány tombol, de a lakástámogatás nem állhat le

Ősszel számos intézkedést jelentett be a kormány, amelyek a már meglévő családtámogatási rendszert egészítik ki. 2021. januártól az alábbi változásokra számíthatunk:

  • visszatér az 5 százalékos lakásáfa,
  • a csokos vevők az 5 százalékot is visszaigényelhetik,
  • maximum hatmillió forintos lakásfelújítási kölcsönt vehetnek fel a családok, amiből legfeljebb hárommillió forint vissza nem térítendő támogatás is lehet,
  • a csokos vevőknek nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni,
  • tetőtér beépítésre több csokot lehet felvenni.

Már csak egy lakástakarékpénztár maradt talpon

Október közepén az Erste Lakástakarékpénztár bejelentette, hogy novembertől felfüggeszti az értékesítést, így már csak a Fundamenta Lakáskasszánál köthetünk lakástakarék szerződést.

Elindult Magyarországon a Google Pay

Több év várakozás után a magyar androidosok is regisztrálhatják Mastercard kártyáikat a Google fizetési szolgáltatásába, így lehetővé téve az érintéses fizetést andoridos készülékeken. Indulásnál a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál válik elérhetővé a szolgáltatás, a hazai kereskedelmi bankok kártyáit még nem használhatjuk.

Elbírálta az MNB az első fogyasztóbarát személyi kölcsönt

A fogyasztóbarát lakáshitelek és lakásbiztosítások után a személyi kölcsönök előtt is megnyílt az út: 2021. januártól már ez a termék is elérhető lesz fogyasztóbarát formában - egy banknál már biztosan.

Mit adott nekünk 2020?

Bár valószínűleg sokan szívesen elfelejtenék ezt az évet, a Bank360.hu elemzői szerint érdemes kiemelni a pozitívumokat és tanulni az eseményekből. A járvány hatására előtérbe kerültek az elektronikus bankolás előnyei, illetve a készpénzhasználat visszaszorításának a fontossága, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy az AFR bevezetésével nagy lépést tett előre a hazai bankrendszer – ez a teljes lakosság életét egyszerűbbé teszi nemcsak a járvány idején, hanem utána is.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS