Nem stimmel minden az ellenőrzött webáruházaknál

2019. 07. 08., 14:30

A fogyasztók jogainak védelme érdekében az ügyészség tizenhat webáruház szerződési feltételeit vizsgálta és mindegyikben talált törvénysértő kikötést – közölte Szabó Ferenc Pest megyei főügyész hétfőn.

Az ügyészség olyan webáruházak szerződési feltételeit ellenőrizte, amelyek keresett termékeket, például műszaki cikkeket, háztartási eszközöket, vagy gépjármű alkatrészeket forgalmaznak.

Az ügyészek számos olyan rendelkezést találtak, amelyek nem feleltek meg a hatályos jogszabályoknak. A webáruházak például belefoglalták a szerződésekbe, hogy bármikor egyoldalúan módosíthatják a már megkötött szerződést, így akár a fizetendő összeget vagy a szállítási határidőt is.

Az irányadó jogszabályok szerint internetes vásárláskor a megrendelő az átvételtől számított 14 napon belül indok nélkül elállhat a vásárlástól és visszaküldheti a terméket – ebben az esetben a korábban kifizetett vételár és postaköltség is visszajár. Ezzel szemben a szerződési feltételekben rövidebb elállási határidőt írtak elő, és jogsértő módon kikötötték azt is, hogy csak sértetlen csomagolás esetén küldhető vissza a termék.

A Pest Megyei Főügyészség a vállalkozásokat a jogsértések önkéntes megszüntetésére szólította fel. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.
2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS