Megbüntette a jegybank az Otthon Centrum Holding egyik tagját

2019. 03. 19., 15:32

Az MNB 8 millió forint bírsággal sújtotta a HC Központ Kft-t, többek között azért, mert nem az elvárható gondossággal – azaz a kockázatoknak az érintett felek számára való jelzésével – közvetített egyazon fogyasztóknak egyidejűleg jelzáloghitelt és személyi kölcsönt.

A társaság nem igazolta hitelt érdemlően igényfelmérése jogszerűségét, illetve azt, hogy kellő számú versengő ajánlatot adott át ügyfeleinek. A rendszerben rejlő kockázatok megfelelő csökkentését az MNB nemcsak a bankoktól, hanem a közvetítőktől is elvárja.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) célvizsgálatot végzett a HC Központ Pénzügyi Közvetítő Kft.-nél (HC Központ Kft.), amely az Otthon Centrum Holding tagjaként a hitelközvetítői piac jelentős szereplője. A jegybank áttekintette, hogy a többes ügynök társaság megfelel-e a független pénzpiaci közvetítők tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az ellenőrzési eljárás a 2015. január 1-jétől kezdődő időszakot vette górcső alá.

Az MNB vizsgálata során megállapította: a HC Központ Kft. nem tudta alátámasztani, hogy az ügyfeleknek nyújtott ajánlatai során vizsgálta-e az ügyletek – a jövedelemarányos törlesztőrészletről és a hitelfedezeti arányok szabályozásáról szóló JTM rendeletben előírt – hitelezhetőségi korlátját, így azt sem, hogy az adott ügyfélnek van-e más hitelkérelme vagy folyósított egyéb hitele. Ismeretes, hogy a JTM rendelet szerint az ugyanazon ügyfél számára – jelzálog fedezete mellett – adható hitel(ek) együttes állománya nem haladhatja meg az ingatlan értékének 80 százalékát.

Ha egy jelzáloghitelt igénylő ügyfélnek önerőt is igazolnia kell, s ezzel párhuzamosan személyi kölcsönt is felvesz – különösen akkor, ha az általa reméltnél kisebb összegű jelzáloghitelt kapott – több esetben vélelmezhető volt, hogy a személyi kölcsön valójában a szükséges önerőt pótolja.

A HC Központ Kft. az azonos ügyfelek többszöri párhuzamos hitelfelvételének kockázatáról nem tájékoztatta megfelelően sem az adott fogyasztókat, sem a jelzáloghitelt folyósító hitelintézetet. Egyaránt sérülhetett így a (hitelekhez képest túl alacsony ingatlanfedezettel bíró) ügyfélkör, illetve a többes ügynököt megbízó (túlzott üzleti kockázatot vállaló) pénzügyi intézmény érdeke is.

A HC Központ Kft. nem tudta igazolni azt sem, hogy az igényfelmérést miképp végezte el, és átadott, illetve elemzett-e kellő számú versengő hitelajánlatot ügyfeleinek. A közvetítő nem a jogszabályoknak megfelelően vezette nyilvántartásait és nem őrizte meg (a működésének ellenőrizhetőségéhez szükséges) iratokat. Panaszkezelési szabályzatának tartalma és annak közzététele nem felelt meg az előírásoknak. A többes ügynök emellett nem mindenkor nyújtott megfelelő tájékoztatást ügyfeleinek a jogorvoslati lehetőségekről, s a panaszok teljes körű kivizsgálásának eredményéről sem. Hiányos volt a megtartott oktatásokról, képzésekről szóló (a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő) nyilvántartás is.

Az MNB mindezért 7 millió forint felügyeleti és 1 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki a közvetítőre, felhívta a jogszabályi előírások betartására és határidő tűzésével kötelezte a hiányosságok kijavítására.

A jegybank – amely 2018 decemberében hasonló intézkedést hozott a Hitelcentrum Szolgáltató Kft-nél –a prudens hitelezés és hitelközvetítés vonatkozó szabályait nemcsak a bankoktól, hanem a közvetítőktől is elvárja. Az MNB további vizsgálatokat folytat a pénzpiaci szereplők jogszabályszerű működésének áttekintése, helyreállítása céljából – zárul a jegybank közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 17:10:00
Lezárult a NAV KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS